Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 5/1. Budapest, 1952)

felület előtt helyezkedik el.Ezáltal az ugrásgörbe leszálló ágában,amikor a szárnyák siklófelületek gyanánt működnek, biztositva van az,hogy az állat elülső testrészével éri el a földet. Általában a szöcskék és a sáskák rövid siklórepüléssel meghosszabbított ugrásának elsődleges célja egyszerűen menekülésnek látszik. Az állat elugrik, tekintet nélkül arra, hogy az ugrás hová vezet, hol végződik. Bizonyos sáskafajoknál azonban ez a primitiv repülésmód meglehetősen erős fejlődésen ment keresztül és ezek a fajok, mint például a vándorsáskák, igen nagy távolságon át képesek repülni, így többek között kimutatták,hogy a vándorsáskák Afrikában 1500 - 2000 km-es utvonalakat átrepülnek, Északamerikában pedig még 2800 km-t is mértek. Ezek a fajok szintén hátulsó szárnypárjuk segitségével repülnek. Az a körülmény, hogy a tartós repülés alapfeltétele, vagyis az, hogy a súlypont a hordfelület mögött helyezkedjék el, ezeknél a fajoknál a potroh meghosszabbításával van biztositva, arra utal, hogy a vándorrepülés ebben a rovarcsoportban másodlagos szerzemény. Az ugrás, valamint az ugrás meghosszabbítását szolgáló elA marokkói vándorsáska vándoralakjának him

je /Bej-Bíenkó nyomán/. A baloldali nyil mutatja a szárnytövet, a jobboldali a súlypontot.