Dr. Surányi Pál szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 1/1. Budapest, 1946)

A növény a növényevő állatoknak nyújt táplálékot, viszont a ragadozó állatok a növényevők számát gyérítik. De a nagyobb arányú elszaporodás korlátozásában szerepet játszanak a különféle élősködők, mint pl. a fürkészdarazsak és fürkészlegyek, valamint a betegségokozó parányszervezetek is. Az életközösségben tehát egyensúly, illetőleg egyensúlyra való törekvés állapítható meg. Az életközösségben a fajok minőségét és mennyiségét illetően önszabályozás uralkodik, amely számos tényező együtteséből ered. Ha az önszabályozás keretéből egyikmásik, vagy több tényező kiesik, az egyensúlyban zavar támad, amikoris azok a fajok, amelyek elszaporodásukban addig korlátozva voltak, nagyobb szaporodási lehetőséget nyernek s az addiginál jóval nagyobb számú utódot hoznak létre. Hogy ez a kedvező alkalom milyen arányú elszaporodást von maga után, vagyis az egyensúly kilengése milyen mértékűvé válik, az nagyban függ a szabályozó tényezők kiesésének időtartamától, az állatok fajától, szaporodási lehetőségeitől, pl. a táplálék bőségétől, az ivadék létfeltételeinek adottságaitól stb. Ezek szerint tehát az egyensúly hosszabb vagy rövidebb ideig tartó változásnak lehet kitéve. Ha a változást előidéző okok megzünnek, az egyensúly fokozatosan ismét az eredeti helyzetbe billen vissza. De lehetséges az is, hogy az okok további, vagy hosszabb ideig tartó fennállása következtében a régi életközösség már nem állhat újra elő, hanem végleg megváltozik és a régitől lényegesen eltérő újjá alakul át. Felvetődik a kérdés: miféle okok bolygatják meg az életközösség egyensúlyát? Az okok között legelsősorban maga az ember szerepel. Erdőt irt, mocsarat lecsapol, ősrétet feltör, folyót szabályoz, s ezzel megváltoztatja az őstermészet képét, megtelepedése helyének felszínét s ennek következményeképpen a növény- és állatvilágot. A m ívelés alá vett területek mint új, de fajokban elszegényedett élőhelyek jelennek meg. Hosszúra terjedne előadásom, ha sorra ismertetném az ember beavatkozásait a természetbe, illetőleg ténykedéseit a természetes élőhelyek megváltoztatásában. A már említetteken kívül a ragadozó állatok kíméletlen irtása, újabb fajok, pl. dámvad, üregi nyúl stb. megtelepítése, erdőknek elpusztításával sok millió holdnyi terület elkarsztosítása, a madarak természetes fészkel és i lehetőségeinek eltüntetése, valamint nagyfeszültségű villamosáramvezetékeivel előidézett tömeges irtása, értékes prémű vagy tollú állatoknak kapzsiságból eredő állandó gyérítése stb. — mind egy-egy mozzanata ilyen irányú tevékenységének. A természetes korlátozó tényezőik megszűntetése vagy csökkentése maga után vonta a kártevők elszaporodását, amelyek az egy-két míveleti növénnyel bevetett szántóföldeken, a határszámra létesített szőlőkben és gyümölcsösökben, a tiszta állományban telepített erdőkben, a mesterségesen vetett s ezért kevés növényfajból álló réteken bőséges táplálékot találnak, míg természetes ellenségeik létfeltételei ugyanott eltűntek. Még az egyébként változatosabb flórajú kertek faunája is sokkal szegényebb, hogy sem az életközösségek más tagjaival a kártevők visszaszoríthatok volnának. Arra a kérdésre, hogy az emberteremtette egyhangú, sivár élőhelyekre honnan került a sok kártevő, K. Friderichs közismert munka-