Folia archeologica 54.
András Markó: Egy kis puzzle: további vizsgálatok a szobi felső-paleolitikus leletegyüttesen
24 ANDRÁS MARK O EGY KIS PUZZLE: TOVÁBBI VIZSGÁLATOK A SZOBI FELSŐ-PALEOLITIKUS LELETEGYÜTTESEN Az újabb vizsgálatok során a Szob - Ipoly-parti lelőhelyen a hatvanas években feltárt leletanyag 24,55%-át (163 kőeszközt) tudtuk a 31 összeillesztési csoport valamelyikéhez kapcsolni. Első közelítésben legkevesebb 13 különböző kovakavics és -gumó, 7 kvarcit görgeteg és 3 andezit lap felhasználása, illetve 15 szándékos megmunkálási sorozat rekonstruálható a leletanyagban. Az egyedi és sajátos csoportot képező andezitek („sütőlapok") mellett két leletés összeillesztési típust tudtunk elkülöníteni: a kovakavicsokból jórészt unipoláris magkő készült, melyről a természetes hátú formákhoz hasonló, részben kérges pengéket és mikropengéket választottak le, míg a kvarcit változatokat jórészt (szintén kérges) szilánkok előállítására alkalmazták. A kovakavics típusok teljes feldolgozási sorozata kimutatható a leletanyagban, a kéregtelenítéstől a magkő felhagyásáig, ám az alapformák egy részét, illetve a retusált eszközöket, melyekre egyértelműen utalnak a jellegzetes árvéső-pattintékok, elvitték a feltárt területről. Másrészt néhány jellegzetes nyersanyag-típus (lila radiolarit, szürke kovaféleségek) esetében egyértelmű, hogy kész eszköz, vag)' előkészített magkő formájában érkezett a lelőhelyre, ahol azt megújították és/vagy felhagyták. Hasonló módon értelmezhetőek a II. világháborút megelőzően feltárt szobi leletegyüttesben előforduló egyedi cserháti és mátrai eredetű limno/hidrokvarcit változatok, illetve az obszidián eszközök. A lelőhely-részlet a kavicsnyersanyag feldolgozására szakosodott elsődleges műhelyként értékelhető, amelyre egyértelműen utalnak a lelőhelyről elvitt magkövek kialakítása során leválasztott kérges szilánkok, noha a sarkos kvarcit és limnokvarcit kavicsok-görgetegek meglehetősen rossz minőségűek. Egyidejűleg a nagyszámú „tesztelt", majd felhagyott nyersanyagdarab és az ovális kvarcit görgetegek esetében teljesen rekonstruált szilánkolási sorozat szintén alátámasztja a lelőhely műhely jellegét. Ezzel ellentétben a jó minőségű radiolarit „gazdaságos" felhasználása (kisméretű unipoláris magkő megújítása, új, az előzőhöz képest merőleges irányú szilánkolási felszín megkezdése), illetve a lelőhelyen csak megújított, majd onnan elvitt magkövek, végül a gyenge nyersanyagú kavicsok természetes töredékeinek magkővé és retusált eszközzé történő átalakítása váratlan vonás egy műhely telepen. Szintén óvatosságra int a lelőhely-típusok egyoldalú meghatározásakor az 1940-ben feltárt, kővel körberakott tűzhely és a lelőhely környékén gyűjthető miocén puhatestű-vázakból („ékszercsigákból") álló halmok, melyek közül egyet szintén lapos kövekkel vettek körbe. Általánosságban, megfigyeléseink alátámasztják a ságvári régészeti iparról eddig alkotott képet: a rövid eszközök és az „archaikus" típusok (kis és nagyméretű természetes hátú kések, kavicssszeletek és -gerezdek) a kavicsok feldolgozásának természetes velejárói; míg a geometrikus kavicstöredékek jelenléte a gyenge minőségű nyersanyag típusoknak tudható be. Végül érdekességként meg kell említeni, hogy a II. világháború előtt feltárt leletanyagban összeillesztett törött, majd újraformált eszközök, illetve a ságvári lelőhelyről dokumentált tökéletesen azonos folyamat megerősíti a szobi leletanyag korábbi besorolását, illetve további adatokat szolgáltat ezen ipar „gazdaságos" nyersanyag felhasználásának kérdéséhez. Markó András
