Folia archeologica 52.

Vörös István: Ló az Árpád-kori Magyarországon

Ló л/. ÁRPÁD-KORI MAGYARORSZÁGON 199 szedője, a másik oldalára a határispán vámszedője ütötte a pecsétjét (figurám, C.I. 82.). Magyarországról jegy nélkül kilépőket 1 pensa fizetésére kötelezték. (CL 1.82. l.§, I pensa = 30 dénár = 1/8 M; 8 pensa = 1 M.). A bikák kiviteléhez az „engedély" valószínűleg a határon fizetett vám lehetett, aminek az értékét nem ismerjük. A 13. század második felében a határon áthajtott ökrök után csak Győrben és Abdán kellett vámot fizetni: Győr: 1260. németek által kivitt ökör után vámosnak 2 dénár, a comesnek 1 dénár. A magyarok által kihajtott ökör után a vámosnak csak 1 dénár! (Gy. II. 597.). Abda: 1255/1260. 2 ökör után 1 dénár (Gy.II. 577.). A nyúlszigeti apácáknak 1255-ben adott Buda-Vár-i vámtétel: egy barom (pecudes -marha/ökör) eladójától és vevőjétől 2-2 dénár, ami a ló vámjával egyezett meg (Gy.IV. 618.). Az. 1288-as esztergomi káptalani vám: „nagy ökör, ha kihajtják, akár szekérben a végekre - de magnis bubus [...] vei in curru"a Dunán átkelés előtt a vevőtől 2 friss (Gy.II. 260.). A korábbi Lex Salica marhalopásról szóló törvénycikke rendelkezik a büntetésekről is: aki ökröt lopott 35 solidusra, aki bikát lopott 45 solidusra, aki pedig „királyi bikát" lopott 90 solidusra büntették (I.ex Salica III.3.,4., 5.IV. in: KETSZGy. 101.). A „királyi bika" ellopásának büntetése kétszerese a „közönséges" bikáénak. A „királyi" jelző vagy tényleges királyi tulajdont, vagy a királyi kincstárat megillető kártérítést jelenthetett. A bikákon kívül az összes többi háziállat, így a magyar ló kiviteli tilalmát is általában az állatállomány 1 1/12. századi csökkenésével magyarázták (pl. Pl.KIDÉI.i. 1925, 5; nem osztotta ezt a véleményt VÁCZY 1958, 308 sem). Ennek ellentmondani látszik a régészeti ásatások gazdag állatcsontleletei, valamint az oklevelek adatai is. A 14. századi Képes Krónika emlékezete szerint amikor I. András király 1058-ban békél kötött IV. Henrik német császárral, „ötven méretes testű vizát (quinquaginta corpora inmensorum usonum), kétezer szalonnát (duo milla lardorum), ezer hatalmas ökröt, juhokat is (mille tauros ingentes oves quoque), és marhákéit vagyis szilaj barom csordákat (et boves sen pecudes pascuales)" küldött az éhező német hadsereg élelmezésére (SRH I. 350; KK. 90. fejezet 1 18., 340. lábj. p. 331.). Az I. keresztes hadjárat seregei 1096 nyarán több hullámban vonultak át Magyarországon. Guibertus leírása szerint „különböző húsfélék és más élelmiszerek, amikben földjük felettébb dúslakodott, bőséges mennyiségben állnak rendelkezésre" (GUIBERTUS 62.). Aacheni Albert krónikája örökítette meg, hogy az átvonuló seregek élelmiszer ellátása biztosított volt. Ennek ellenére a rablások során a magyaroktól „birkáikat és marháikat" is elhajtották. A keresztesek által elfoglalt zimonyi várban pedig „nagy bőségben leltek élelemre, [..[birkanyájakat, marhákat, [...] s lovakat számolatlan" (VKS/.PRÉMY 2005, 507-508.). A középkori Európában az. igavonó ökör a földművelés, valamint a szekeres/kocsis közlekedés, és az árúszállítás legfontosabb „erőgépe" volt. Alkalmazásakor az állat méretétől és a végzett munkától, az igénybevétel milyenségétől függően több pár ökörre volt szükség. A korai Árpád-korban az. eke húzására általában 3 pár ökröt alkalmaztak, de előfordult 4-pár azaz 8 (aratra cum octo bubus 1152., 1 186. in ERDÉLYI 1907, 45, 7. lábj; illetve 1138, 1208, 1210) és 10 ökör befogása is (1079.k. GYÖRFFY 1977, 424.). 1242-ben a királyi ebédre 12 ökröt, 1000 kenyeret és 4 hordó bort „kötöttek ki" (BÉKÍTI 1900, 141.). A szlávok ekéjében két ökröt és ugyanannyi lovat fogtak (Chronica Slavorum ca. 1172.1.87., in: KETSZGy 1999. p.98.). Magyarországon később az ökrök elé ritkán egy pár lovat is kötöttek a fogatokba (pl. Börzsöny, Hont vm., Gy.

III. 184.). Lübecki Arnold leírásából tudjuk, hogy 1189-ben Magyarországon a „liszttel megrakott szekereket két ökör húzta" (KRISTÓ-MAKK 1981, 78.). A fogatok „plaustrum quod duobus tauris regebtur" kétkerekű kordék lehettek (PAULER II. 1899. 3., 483. 1. lábj., a „tauris" hibáson bivalynak fordítva), amelyeket nyugaton 2 kerekű kocsinak „plaustrum"nak is neveztek (LANÍ.DON 1986, 78.). Az igás ökör „egy hasznosítású" igavonó