Folia archeologica 49-50.

Gróf Péter - Gróh Dániel - Mráv Zsolt: Sírépítményből átalakított küszöbkő a Visegrád-Gizella majori későrómai erődből

258 GRÓF PÉTER-GRÓH DÁNIEI.-MRÁV ZSOLT frízének domborművei azonban nem ezt az általánosan használt motívumot követik. A Gorgófőnek a homlokzati fríz közepére való elhelyezésére sem ismerünk példát. Sírépítményeken a Gorgót inkább az oromzati zárókövekre faragják ki, mint ahogy az például C. Spectatius Priscianus és Q. Ennius Liberális sempeteri sírépítményén látható.

1- Hasonlóan szokatlan Pannoniában a visegrádi frízen szereplő harci jelenet. A középre helyezett Gorgófő bal oldalán egy kezében rövid kardot tartó, lobogó köpenyt viselő, vágtató lovast ábrázoltak. A vágta közben mellső lábait a földtől elemelő, hátsó lábain támaszkodó lónak és lovasának a feje sérült. A jobb szélső, ugyancsak lobogó köpenyt viselő gyalogos alak vízszintesig felemelt baljában ovális pajzsot, jobbjában rövid kardot fog. Mindkét lendületesen megformált alak bal irányba mozog. A Gorgófő jobb oldalán ugyanehhez a jelenethez tartozó alakokat látunk. A fejhez közelebb egy teljesen ruhátlan, pajzsát felemelve, kardját előre szegezve stabil terpeszállásban védekező alakot faragtak ki. Lábainál elesett társa fekszik, akinek a holttestét a kőfaragó szemből, frontálisan ábrázolta. A jelenet bal szélén egy másik, felemelt kardjával támadó mozdulatot végző lovas vágtat. Támadásának célja a vele szemben álló, pajzsával védekező alak. A szembenálló ellenfelek egyértelműen elkülöníthetők egymástól. Az egyik oldalon védekezik a Gorgófőtől jobbra ábrázolt két teljesen ruhátlan alak. Közülük az egyik már meghalt. Ellenük támad a jelenet bal szélén rohanó gyalogos és mindkét vágtató lovas. A három alak azonos oldalhoz való tartozását jelezheti a csak általuk viselt lobogó köpeny is. A csatajelenet alakjai - a klasszikus, a későköztársaság-kori és a kora augustusi csatajelenetekhez hasonlóan, de a későbbi tömött kompozícióktól eltérően

1

3 - vagy elkülönülő, izolált csoportokban küzdenek, vagy egymástól távol, különállóan vannak elhelyezve. (Hasonló beállítás látható egy - a visegrádi emlékhez korban közelálló — intercisai vitatott értelmezésű harci jelenetben, ahol két-két páncélba öltözött, pajzsos alak küzd elkülönített csoportban, Minerva jelenlétében.)

1

4 Problémát jelent a harci jelenet értelmezése, amelyre több lehetőség is kínálkozik. Az egyik lehetőségünk a triumpháló lovas (Triumphierende Reiter) és a tematikusan szorosan hozzá kapcsolódó lovassági harc (Reiterkampfrelief) ábrázolásainak körében keresni a megoldást. A görög művészetben a Kr. e. 5. században jelenik meg síremlékeken az ellenfelét legázoló győztes héroikus lovas képe, amelyet a D-itáliai görög városok közvetítenek Róma felé.

1

5 A későköztársaság korában a győztes lovas és a lovassági harc hellénisztikus eredetű ábrázolása Rómának a mediterraneum népei felett aratott győzelmeit szimbolizálta. Később a római hadsereg, a római állam és egyben a római civilizáció fölényének szimbólumaként bekerül e képtípus a hivatalos állami triumphális ikonográfia körébe. Az ábrázolás azonban szepulchrális jelentéstartalmát ezzel párhuzamosan mindvégig megőrizte és a képtípus számtalan, a császárkorban - főleg Galliában és a Rajna vidéken - állított síremléken is előfordul.

1

6 A síremlékek mozgalmas lovas csatajelenetei és a győztes lovas katonát ábrázoló domborművei az elhunyt katonák személyes vitézségének, tartusának hivatottak emléket állítani.

1

7 A visegrádi fríz esetében is felmerülhet a hasonló értelmezés lehetősége, mivel a csatajelenetben felismerhető a 1

2 C. Spectatius Priscianus aediculajához: Gabelmann 1979, 62 Abb. 33-34; Kranz 1986, 195-197 Abb. 1-3; az Ennii aedirulájához: Gabelmann 1979, 65 Abb. 35; Kranz 1986, 213. Egy Heténvpusztán előkerült oromzati zárókő Silenost vagy Iuppiter Ammoni ábrázolja: Iieszédes 1996, 149 Abb. 15, 150. '3 Schäfer 1986, 350-351. 1

4 Erdélyi-Fülep 1954, 309 Nr. 199 Taf. l.XV/2. 1

5 Schleiermacher 1981, 72-80.; 1

6 Mintegy 70 síremléken: Gabelmann 1973, 135-175.; Hemkes 1997, 77-80. 1

7 Schleiermacher 1981, 95-96.; Kem.kes 1997, 83, 86.