Folia archeologica 45.
Dienes István: A honfoglalás kori magyar kovácsok egyik mesterfogásáról (Jegyzetekkel ellátta: Fodor István)
A BESZTE KEC L SZENTELTVÍZTARTÓ 20!) 12. ábra: Pälmetta a dunei csésze füléről Fig. 12 - Palmette sur l'anse de la tasse en argent de Dune E sajátos célú edénytípus egy ik legelső ismert említése a nyugati művészet területéről az 1090 körüli időből származik, s ez éppen a magyarországi bencés főmonostor, Mártonhegy (ma Pannonhalma) összeírása, ahol szokatlanul sok, négy ilyen ezüstedény lett számbavéve. 4 3 Ez a szám még a későbbi listákkal összevetve is meglepő és semmiképp sem magyarázható a szükséglettel. Kézenfekvő az a gondolat, hogy ennyi edényhez vagy ajándékképp, vagy egyéb, megszüntetett kolostorokjavait egybegyűjtve juthattak hozzá Szent Márton monostorában (ha ők szánták volna ajándéknak ezeket a tárgyakat, saját műhelyük termékét, feltehetőleg nem veszik bele a leltárba). Mivel ajándékozáskor általában a megajándékozott igényeivel is számolnak, ezért valószínűbb az, hogy megszűnt templomok, monostorok berendezéseit gyűjthették össze Pannonnalmán, mégpedig ez esetben inkább görög, mint latin monostorokról lehet szó all. század végi Magyarországon. Ez a feltételezés ellentmondani látszik annak a megállapításnak, miszerint a keleti kereszténység területein a szenteltvíztartó edény nagyon ritka lehetett a közép-bizánci időszakban, de erre éppen a besztereci edény az ellenpélda és a magyarországi két kultúra közti határhelyzetet, s ezzel együtt a besztereci edény tágabb környezetét sajátos megvilágításba helyezi. Noha az edények anyaga gyakran ezüst a listákon, ezüstből készült edények mégis ritkák a fennmaradt korai emlékanyagban, ahol a bronz dominál. Ennek oka az lehet, hogy az inventáriu"vasa argentea llll ad aquam benedictam hozzá: aspergorium argenteum simul auro et chrystallo paratum ; Braun 1932, 581-583. o.
