Folia archeologica 45.

Dienes István: A honfoglalás kori magyar kovácsok egyik mesterfogásáról (Jegyzetekkel ellátta: Fodor István)

1 IONFOGLALÁS KORI KOVÁCSMÜVESSÉG 191 sodratokkal, vagyis vastag, jól látható szálakkal teszem érzékletessé, miként készült a berakás. Mindkét pamutsodrat — egy fehér és barna - szálból van sodorva. A különbség csupán annyi a kettő között, hogy az egyiknél a szálakat balra, a másiknál pedig jobbra sodrották. Ha ezeket egymás mellé helyezem, azokat bárhogy forgathatom, az egymás mellé illesztett ellentétes sodrat mindenképp a kalászmintát sugallja. (7. kép.) Textíliák szövésénél is ilyen szembe sodratú vetiilékszálakat fűznek egymás mellé, ha ezt a hatást kívánják elérni. A mondottakból természetesen az is következik, ha azonos irányú sodratokat feldarabolok és azok részeit fektetem egymás mellé, hiába forgatom őket akárhogy, a kalászmintát sehogy nem tudom megkapni. Akkor sem, ha a szálak fémből vannak, ha előre ellapítottuk őket, ha az egyiket fonákjára fordítottuk és fejére álllítottuk, ezt a hatást nem érhetjük el. Nos, dyen ezüst és réz szálból való ún. páros sodratokat „étettek bé" - hogy ismét Mokri szemléletes szavával éljek - a hüvelypántok széleibe; és miután ezeket az ágyazatukba gondosan belekalapálták, majd felületüket lecsiszolták, a mutatott kalászmintát kapták meg, ezek szegik be kétoldalról a pántok széleit. (3. kép 5-7.) Hogy a pántok árkolása, berakása megkívánta a vas alap felhevítését, átizzítását, azt a szakemberek előtt aligha kell mondanom. Mintázattal való ellátásuk tehát még a felszerelés előtt történt, hiszen sem a bőrrel bevont fa hüvelyt, sem a fül bélésfáját elégetni, vagy akár csak megpörkölni nem lehetett kívánatos; e részek felszerelése már nagyobbrészt hideg kovácsolással történhetett. A tiszavasvári szablyának keresztvasát is tausírozták, mégpedig a nyomokból ítélve mindenütt, ahol erre hely kínálkozott és ahol ez más szablyák esetében is szokásos volt. Mivel a kézvédő ellenzőt a külső oldalon egy gerinc osztja fel a fölső és alsó mezőre, e részeket a középső rombusztól jobbra és balra, tehát mindkét oldalt, lent és fent az előbbiekben jellemzett páros szembe sodratokkal ékesítették. Huzalnyomok vannak az ellenző rombusz alakú közepén és gömbös végein is, de ezek oly mértékben elrozsdásodtak, hogy csak sejtjük: e részeket is hasonló díszítés fedte. Ez a technikailag voltaképpen igen egyszerűen megoldható berakás adott becses külcsínt a tiszavasvári szablyának.

7 (8. kép.) 'Amint az a dolgozat kezdő soraiból is kitűnik, a tiszavasvári szablya ellenzőjének, s a függesztőfülek pántjainak díszítési rendszerét Dienes István már jóval 1988-as előadása előtt, az 1979-ben történt leltározáskor felismerte. (MNM KKO, Ltsz. 79.6. I.A.) Az ellenzőről a következőket jegyezte be a leltárkönyvbe: „A rossz megtartású töredéken tausírozás nyomai. A keresztvas minden bizonnyal egykor gerinceit külső felén, a gerincelés felett és alatt, hosszában feltehetőleg három-három kettes sodrat volt egyetlen vésett vájatba fektetve, abba belekalapálva (és alighanem valamivel be is ragasztva), majd gondosan ellapítva és lecsiszolva. A szálak két különböző fémből - ezüstből és bronzból (vagy rézből) - vannak összesodorva. Egymás mellé ellentétes sodrású szálakat fektettek, ezáltal az azonos anyagból való huzalok egymás mellett szabályos ritmusban, hol előbb, hol hátrább találkoztak, keresztben zeg-zugos világos (ezüst) és sötét sávokat alkotlak A sodratokban a nemesfémből, azaz ezüstből való szal tovább fennmaradt, míg a bronz hamarabb korrodált, több helyütt elpusztult, teljesen kihullt. A keresztvas szárainak elrozsdásodott felületéről a berakás már régen levált; egy szakasza - szintén három egymás melletti kettes sodrat - önálló darabban őrződött meg. Bizonyos, hogy ilyen berakás díszítette az ellenző gömbös végét, valamint kiszélesedő, rombusz alakú közepét is, de e részeken már csak nyomokban észlelehető: a túlburjánzott rozsda azt elfedi, illetve részben ledobta. Az utóbb említett részeken a díszítés rendszere már nem ismerhető fel." A szablya felső függesztőfiilének pántjáról: „Egyik oldala mentén - eredetileg nyilván csak a szablyahüvely előlapjának széléig terjedő - tausírozás. Az elővésett vájatba két kettős - mégpedig egyegy ezüst és bronz (?) huzalból álló - sodratot kalapáltak. Mivel ezek ellentétes sodratúak, azaz ún. szembesodratok voltak, a szálak gondos ellapítása és lecsiszolása után a két sodratban lévő ezüstszálak folytatólagosan sorakozó ekeket képeztek, tehát kalászmintaként mutatkoznak." A leltárkönyvi bejegyzés és az itteni leírás közti különbség mindössze annyi, hogy 1979-ben Dienes István még úgy vélte: az ellenző és a hüvelypántok fonatberakása annyiban különbözik egymástól, hogy az ellenzőn három, a pántokon pedig két sodraiból fonták azokat. 1988-ban viszont mindkét-