Folia archeologica 45.
Fodor István: Dr. Dienes István (1929-1995)
DK . DIENE S ISTVÁN 9 ménnyel jártak. Az 1958-ban feltárt második (fenyvesdombi) bashalmi temető nyolc sírja (az első ötöt a ritka szerencsés kezű amatőr régész, Rohács József ásta ki 1947-ben) olyan fontos megfigyelésekre adott alkalmat (a fegyveröv szerkezete, a halotti szemfedő, a hajfonatkorongok viselete), amelyek máig alapvető jelentőségűek. A jó megfigyelésekhez azonban pusztán a szerencse nem elegendő, ilyeneket csak az elméletileg jól felkészült és a terepmunkában gondos ásató tehet. Dienes István pedig kiváló ásató volt, a helyszínen tett megfigyeléseit írásban és rajzban mintaszerűen rögzítette, széles körű szakirodalmi tájékozottsága lehetővé tette számára az új jelenségek magyarázatát. Kezdetben sokszor a saját kárán tanult ásatási módszereit évről évre finomította. Ugyanilyen alapos gondossággal vezette be később leleteit a múzeum leltárkönyvébe is. A Középkori Osztály „A" betűjelű naplóit kötelező olvasmánnyá kellene tenni minden múzeumi pályára készülő fiatalnak. Hosszú oldalakon sorakoznak benne Dienes István gyöngybetűs sorai az újonnan előkerült, vagy a régebbi, azonosított tárgyakról. E leírások olyan részletezőek és pontosak, hogy szinte minden változtatás nélkül le lehetne közölni bármelyik rangos szakfolyóiratban. Sajnos, ásatásainak jelentős része közöletlen maradt. Pedig akik ismerik életművét, jól tudják, milyen remek dolgozatot írhatott volna a szakonyi rangos kiscsaládi temetőről (a Régészeti Társulat soproni vándorgyűlésén erről tartott előadását minden unszolás ellenére sem adta le közlésre), a tengődi csontkengyelről, vagy bármelyik más pompás leletéről. A több, mint egy évtizeden át oly kitartóan végzett magyarnomorogi ásatását már nem is fejezte be, az munkatársára, Kovács Lászlóra maradt. Több jelentős feltárásáról csak a Régészeti Füzetekbe írt rövid jelentések, más jellegű dolgozatainak utalásai, vagy a jelentősebb tárgyak közlései maradtak. Szakterületünk alapvető érdeke, hogy hagyatékának gondozói mielőbb tudományos közkinccsé tegyék ezeknek az ásatásoknak az eredményeit. Magas színvonalú munkáját munkahelyén és a szakmai közéletben is elismerték. 1964-ben doktorált László Gyulánál, kiváló eredménnyel. (15.) Ekkor nevezték ki osztályvezető-helyettessé, 1968-tól tagja lett a Folia Archaeologica szerkesztőbizottságának. Közvetlen kollégái szerették és becsülték. Az osztály akkor még tudományos műhely is volt, a hosszúra nyúlt kávézások, vagy a vendéglői borozgatások alkalmával szinte minden fontos szakmai kérdés terítékre került. Mi, Fiatalabbak, akik mellette dolgozhattunk s akik az ő irányítása alatt töltötték féléves múzeumi gyakornoki idejüket, igen sokat tanulhattunk tőle. Nem volt ugyan tanári alkat, az egyetemi hallgatóknak tartott anyagismereti gyakorlatokat is nyűgnek érezte - később fel is hagyott velük -, de életre szóló tanulságokkal járt már az is, ha valaki megfigyelte, hogyan dolgozik. Aprólékosan, nagy utánjárással készítette elő minden dolgozatát, előadását és lektori véleményét is. Ezért is maradt félbe, vagy megíratlan számos dolgozatterve és ötlete. Mindenképpen a dolgok végére akart járni, nem közölt le hirtelen felmerült ötleteket, vagy feltevéseket. Sokszor évekig, sőt évtizedekig érlelt magában egy-egy gondolatot. Nagy súlyt fektetett a pontos és szép megfogalmazásra, a formára, az illusztrációk beszédes voltára. Nála kiválóbb lektort egyetlen fiatal szakember sem kívánhatott. Igaz, ezek a lektori jelentések nem készültek el gyorsan, de rendkívül alaposak voltak s minden esetben fontos tanulságokkal szolgáltak a szerző számára. Alaposan elemzett minden gondolatot, mondatot és szót, felhívta a figyelmet még az apró stílusbéli vétségekre is. Nem volt azonban a kákán is csomót kereső, szőrös szívű bíráló, őszinte örömmel dicsért is, ha ez helyénvaló volt. Legnagyobb dicsérete - amelyet saját bevallása szerint László Gyulától kölcsönzött - így hangzott: akár én is írhattam volna. S ezt mesteréhez hasonlóan soha nem lenéző gőggel, hanem önirónikus szeretettel mondta. (Nem mulaszthatom el, hogy ne említsem meg: