Folia archeologica 45.

Fodor István: Dr. Dienes István (1929-1995)

10 FODOR ISTVÁN az osztályon akkoriban volt még egy ugyanilyen kiváló lektor: Méri István, aki szintén nem sajnált napokat tölteni akár egy kis dolgozat bírálatával is.) A hatvanas évekre esik kiállításrendezői munkásságának súlypontja is. Nagy sikerrel utazta be ekkoriban Európát a magyar művészet évszázadait átfogóan bemutató tárlat, amelynek a honfoglalás korát bemutató részét Dienes István rendezte. A több nyelven megjelent rövid katalógus általa írott része komoly tudományos teljesítmény, amelyben 10. századi művészetünk alapvető kérdéseit értelmezte újra. Fő munkája azonban kétségtelenül a Nemzeti Múzeum 1967-ben megnyílt történeti kiállítása. A kiállítási tárgyak egykori funkciójuk szerinti elhelyezésében László Gyula kiállításrendezési elveit követte, s ezt kiegészítette a 10. századi társadalom szerkezetének képi megjelenítésével, amelyet Györffy György kutatásaira alapozott. A látogató jóval árnyaltabb képet kapott honfoglalóinkról, mint аппак előtte bármikor, vagy annál a sematikus vázlatnál, amit a tankönyvekből megtanulhatott. A hatvanas évek végén újabb nagy feladat megvalósításába kezdett, egy új kutatási program vezetője lett. Fehér Géza 1954-ben évkönyvünkben jelölte ki honfoglalás kori régészetünk két legfontosabb feladatát: a lelőhelyek és a leletanyag számbavételét és kritikai kiadását. Az elsőt az 1962-ben megjelent leletkataszter kiadásával teljesítették szakembereink, a második azonban akkor is és jórészt még ma is legnagyobb adósságunk. A „honfoglalás kori corpus" munkálatainak tervezetét az Akadémia munkatervébe vette, s e munkálatok gyakorlati vezetője nem is lehetett más, mint Dienes István. A hatvanas évek végén kezdte meg a leletanyag rajzoltatását, elsősorban édesapjával, aki a régészeti grafika olyan mestere volt, mint a századfordulón Passuth Ödön. Részletesen kidolgozta a munka módszertani alapelveit, megkezdte a lelőhelyek azonosítását, térképen való rögzítését. A munkálatok súlypontja természetszerűen Szabolcs-Szatmár megyére esett, az itteni pompás leletanyag közzétételével szerette volna indítani a corpus köteteinek sorát. 1971-es terepbejárási naplója jól szemlélteti, milyen lelkiismeretesen járt utána a régi lelőhelyeknek. (E naplót nemrég akkori munkatársa, Németh Péter tette közzé: 108. -A zárójelbe tett számok itt és a továbbiakban Dienes István mellékelt bibliográfiájának sorszámát jelölik.) Az általa előkészített rajzos táblák, térképek és leírások komoly alapul szolgálnak majd a remélhetően előbb-utóbb elkészülő kiadványokhoz. Ugyancsak ebben az időben (1969-ben) fejezi be összefoglaló munkáját a honfoglalókról, amelyet a Corvina Kiadó jelentet meg négy nyelven a Hereditas sorozatban 1972-ben. 197l-ben az Acta Arch. Hung, szerkesztőbizottsági tagja lett. Szakmai pályafutása töretlen, munkásságát általános megbecsülés övezi. Barátai és ismerősei meglepetéssel fogadják, amikor 1972-ben megpályázza a Szabolcs-Szatmár megyei múzeumok Csallány Dezső nyugdíjazása miatt megüresedett igazgatói posztját. Mindenki előtt teljesen világos volt ugyanis, hogy nem neki való feladatra vállalkozik. Mindig is idegenkedett a hivatali adminisztrációtól, emberi habitusa egészen más volt, mint amilyenre hasonló stallunokban szükség van. A pályázatot megnyerte, 1973. január elsején be is iktatták új munkakörébe. Jelentős feladatok vártak itt rá, elsősorban a Jósa András alapította múzeum átköltöztetése az Egyház utcai szűkös helyről a Benczúr téri palotába, amit meg is oldott. Emlékezetes kiállításokkal avatta fel az új épületet, éppen nagy szakmai elődjének, Jósának az életéről, Krúdyról és Benczúrról. Környezete és teendői azonban súlyosan nyomasztották, amit alighanem kezdettől fogva érezhetett, hiszen ottani tágas, új lakásukba be sem költöztek. Másfél év múltán, 1974 júniusában visszatért a fővárosba, ahol régi munkahelye örömmel fogadta vissza. Dienes István szépen ívelő pályája azonban ekkor véglegesen megtörött. Szép előadással szerepelt ugyan az 1975-ös budapesti finnugor kongresszuson, ugyan-