Folia archeologica 42.

Gerelyes Ibolya: A török díszfegyverek elterjedése és használata Magyarországon a 16-17. században

220 GERELYES IBOLYA alapuló, szerény kísérlet. Célja, hogy nyomon követve a korszakban magyar használatban lévő török tárgyak egy csoportját - nevezetesen a török díszfegyvereket megpróbáljon a felvetődő kérdések megválaszolásához segítséget nyújtani. A vizsgálódás tárgyául nem véletlenül adódtak a díszfegyverek, illetve a hozzájuk tartozó nyergek és lószerszámok. A magyar tulajdonban lévő török tárgyak sorában ugyanis a díszfegyverek alkotják az egyik legérdekesebb, és szám szerint is az egyik legnagyobb csoportot/ Feltétlenül érdemes e három, fent említett tárgytípust együtt vizsgálnunk. A korabeli leírások egyértelművé teszik, hogy a nyereg, a lószerszám, a lótakaró vagy nyeregtakaró, valamint a lóra való pallos vagy hegyestőr összetartoztak.

6 Mielőtt a rendelkezésünkre álló források részletes elemzésére rátérnénk, érdemes néhány szót szólnunk arról is, hogy vajon minden esetben egyértelműen kiderül-e a leírásokból egy-egy tárgy török eredete. A korabeli szóhasználat leggyakrabban portainak nevezte a török tárgyakat, ezzel is utalva talán azok közvetlen isztambuli eredetére. Valamivel ritkábban olvashatunk egyszerűen töröknek nevezett fegyverekről. A „török" megnevezés inkább a 17. század második felére, végére jellemző. Minden bizonnyal török, illetve keleti eredetűnek kell tartanunk a Murát, kármán, tatár jelzővel ellátott tárgyakat, elsősorban nyergeket, kengyeleket, zabiákat.

7 Nem feltétlenül biztos ugyanakkor, hogy a török szóval megjelölt darabok valóban török eredetűek is voltak. Nem állíthatjuk például egyértelműen, hogy a török eredetű „japuk" szóval csak a török lótakarókat nevezhették meg. A tárgy török voltának meghatározásakor természetesen sokszor segít maga a leírás is. Mint az alábbiakban látni fogjuk majd, van a 16-17. századi török ötvösségnek néhány olyan jellegzetes vonása, melyek, ha a leíráskor említésre kerülnek, feltétlen bizonyító erővel szolgálnak a tárgy török eredetét illetően. Jól példázza ezt Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hagyatéka,

8 vagy II. Rákóczi Ferenc Munkácson maradt ingóságainak jegyzéke

9, melyekben jóval több török tárgyat lehet beazonosítani, mint amennyit az 3 Jelen tanulmány nem foglalkozik hadtörténeti kérdésekkel, nem vizsgálja az egyes fegyvertípusok fejlődésének, illetve formai átalakulásának problémáit. A megközelítés szempontjai kizárólag művészettörténeti jellegűek. 6 E tárgyak összetartozását számos forrás igazolja. Talán legszebben egy, a 17. század második feléből származó leírás, mely így szól: „Egy ezüstös, aranyos, kék bársonnyal borított, és türkizekkel kirakott nyereg, kinek kengyelei ezüstből valók s aranyosak, kengyelszíjai kék selyemből szőttek, alul karmazsinnal bélelt. Ahhoz vörös karmazsinnal burított s kék bársonnyal - selyem és arany rojtokkal csinált puska tokjai vannak. Bagariából csinált terhelő szíja, kinek kék aranyos csatja vagyon. Ahhoz való kék bársonnyal borított ezüst-aranyos virágosán ki csinált hegyes tőr, kinek szíja kék selyemből kockásán szőtt, annak alja veres karmazsinnal bélelt, ezüst aranyos kék csatja vagyon hat bogláros és két pecke, három türkiz híja. Ugyan ahhoz való kék selyemből aranyskófiummal kocka formára szőtt egy arany szügyelő, hét becsinált türkizzel, rózsa formára csinált, akinek két skófium gombja vagyon: ahhoz egy ezüst aranyos csatja és pecke, alul karmazsin bőrrel bélelt". In.: Deák 1879,144-145. 7 Kakuk 1973,221,287,384. 8 Baranyainé 1961, 244-248. 9 Thaly 1886/a, 770-771, 779, 783.