Folia archeologica 41.

Kemenczei Tibor: Stanczik Ilona emlékére

FOLIA ARCHAEOLOGICA XLI. 1990. BUDAPEST STANCZIK I LONA 1943-1991 1991. február 27-én az olaszországi Velencében életének 48. évében hirtelen érte a halál. Távozása, úgy mint egész élete munkájához, hivatásához kötődött. Tragikus végű velencei útján a Nemzeti Múzeum megbízottjaként nagyértékű kelta leleteknek egy nemzetközi kiállításra való kölcsönadását intézte; életét az ősrégészetnek szentelte. Az egyetem elvégzése után 1967-ben a szolnoki Damjanich János Múzeumban kapott állást. Ott az alföldi bronzkori települések feltárását választotta fő kutatási területének. Kitűnő ásató régésszé vált, a legjobbak egyikévé. Tökéletesen elsajátította és alkalmazta a régészeti ásatások legnehezebbikének, az őskori többrétegű teli települések feltárásának technikáját. Pontosan értelmezte, végtelen türelemmel, figyelemmel rögzítette gondos, szép rajzain a bonyolult régészeti objektumokat, jelenségeket, rétegsorokat. Szervezőkészségével, határozottságával munkatársai feltétlen elismerését vívta ki. A szolnoki múzeum szolgálatában eltöltött évei alatt Aszód-Manyikdombon (1968), Jászdózsa-Kápolnahalmon (1966—1969, 1973 — 75) és Tószeg-Laposhalmon (1973 — 74), a legnevezetesebb bronzkori lelőhelyek közé tartozó településeken vezetett jelentős ásatásokat. Emellett számos helyen végzett leletmentéseket, terepbejárásokat. 1975. dec. 1-től a Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályára nyert kinevezést. Itt először az ugyancsak az egyik legfontosabb bronzkori településen, Füzesabony-Oregdombon szükségessé vált leletmentést kapta feladatul (1976), majd a dunai Vízilépcső építési területén folytatott leletmentő ásatásokba kapcsolódott be, ahol a Pilismarót—szobi révnél a több éven keresztül folyt rézkori, vaskori település feltárásának volt az egyik irányítója (1978 —