Folia archeologica 41.

Tibor Kovács: Egy bronzkori ritkaság: a tiszafüredi emberarcú askos és délkeleti kapcsolatai

24 TIBOR KOVÁCS — a centeri edények és a tiszafüredi askos arcábrázolása között lényeges stílusbeli eltérések figyelhetők meg; — végül, amint azt egy korábbi tanulmányunkban részletesen kifejtettük: a magyarországi középső bronzkor utolsó szakaszában (megközelítőleg i.e. 15. sz. második fele, i.e. 14. sz. első fele) a figurális művészetben egy olyan új ábrázolási stílus bontakozik ki, amelynek markáns vonása az emberi ill. állati testrészek erőteljes plasztikus megformálása.

4 Főleg ez utóbbi és az alább még részletezendő adatok alapján — ha bizonyos értelemben provizórikusan is — a tiszafüredi askos készülési idejét az i.e. II. évezred közepére tehetjük. A mediterraneumi őskor jellegzetes edényformája, az askos,

5 az i.e. II. évezred elején, balkáni népcsoportok révén ill. közvetítésével honosodott meg újra a Kárpát-medencében.

6 Ezt követően, a madárábrázolás e legelvontabb változatának jelenléte (amint a madár alakú edényeké és a madár alakú csörgőké is) évszázadokon át nyomonkövethető területünkön. A Kárpát-medencében több mint 50, az i.e. II. évezred első felében készült askos ismert. Délkelet-európai előképeikhez csupán szerkezeti felépítésük hasonló, formájuk meglehetősen eltér azoktól. De ha csupán egymáshoz hasonlítjuk a Kárpát-medencei példányokat, akkor közöttük is több eltérést, mint formai azonosságot állapíthatunk meg. Korhoz köthető típusokról aligha beszélhetünk, legfeljebb valamely kultúra jellegzetes díszítőelemei figyelhetők meg egy-egy példányon (pl. Zók," Nagyrév,

8 Tószeg"). A hatvani kultúra néhány azonos formájú, díszítetlen askosát leszámítva,

1

0 a Kárpát-medencei példányok többsége egyedi jellegűnek tekinthető. Ezeket tudva nem meglepő, hogy a tiszafüredi askoshoz formailag igazán közelálló edényt nem találunk területünkön. Csupán a füzesabonyi telepről származó egyik askos érdemel több figyelmet, amelynek készítője a stilizált madár szemeit, vagy ha esetleg teriomorf ábrázolásnak tekintjük: emberi kebleket jelölt az edény elülső részén.

1

1 Egyébként a három pontból alkotott motívum — analógiái révén — korhatározó értékű, amely alapján az edény készítése az i.e. 15. századra tehető. Miután a tiszafüredi edényszerű ember—madár szimbolikához egyidejű vagy megközelítőleg egykorú analógiát nem ismerünk, két egymástól és askosunktól is távoleső pontról kiindulva lehet folytatni vizsgálódásunkat. KisÁzsia, az Aegeikum és Délkelet-Európa neolit-chalkolit-bronzkori figurális művészetének sokezerre tehető emléke között ugyanis csak a Kárpát-medence és a Balkán korai neolitikumában fordulnak elő a tiszafüredihez hasonló edények (Felgyő

1

2, Vinca,

1

3 Anzabegovo

1

4). Ez az ábrázolásforma később eltűnik, vagy esetleg transzformálódva él tovább a többnyire szoborszerű ember- ill. madárábrázolások valamelyik későbbi változatában. Ennek nyomonkövetésére — a szakirodalomban itt-ott fellelhető fikciókon kívül — tényszerű bizonyítékok nem állnak rendelkezésre. Metodikailag indokoltnak tűnik a későbbi ím. szirén-ábrázolások áttekintése, abban a reményben, hogy a velük foglalkozó feldolgozások talán visszanyúlnak e szimbolika esetleges távolabbi tartalmi-formai gyökereihez. Már a téma első jelentős kutatója, G. Weicker, a század elején írt munkáiban rámutatott arra, hogy a szirének — mint irodalmi hagyományok által befolyásolt képzeletbeli alakok tárgyi megjelenítése az ie. 7. századtól tűnik fel különböző népek művészetében.

1

5 Ezt a megállapítást lényegében alig módosította az elmúlt fél évszázad kutatása, mint ahogy az is egyértelműnek tűnik az újabb értékelések szerint,