Folia archeologica 39.

Nagybákay Péter: Címeres ostyasütővasak a Magyar Nemzeti Múzeum-ban a 15-16. századból

CÍMERES OSTYASÜTŐVASAK 197 az ostyasütővas („Pléh ad ostia"),

1

4 mint ahogy az erdélyi fejedelmek egy 16. század végi szakácskönyvében is szó esik az ostyasütővasakat készítő lakatosról és az ostyát sütő ,,deák"-okról.

1

5 A karácsonyi ostyasütésnek az egyházzal való kapcsolata valamilyen formában hazánkban is folyamatosan fennmaradt. Az ostyasütés és a vele együttjáró ostyahordás pl. már a 17. században is az evangélikus kántor, vagy tanító kiegészítő jövedelmét, járandóságát jelentette. A Gömör megyei Balog faluból 1634-ből,

1

6 a Nógrád megyei Szécsényből pedig 1657-ből

1

7 van erre adatunk. A karácsonyra sütött ostyát a katolikus vagy evangélikus tanító vagy kántor gyerekekkel küldte szét a falu gazdáihoz, ahol azok verses mondóka kíséretében adták át azt, és a gazdák viszonzásul babot,, szalonnát, kolbászt, gabonát, vagy pénzt küldtek vissza. Az Ipoly menti falvakban, a Mátra vidékén és még Somogy megyében is ismert ez a szokás. A szarvasi szlovákok között is el volt terjedve, és csak Tessedik Sámuel idejében, 1760-ban tiltották be,

1

8 mint sok, nem kívánatos túlkapással járó idejétmúlt szokást. Egyes palóc községekben, Ózd környékén mai napig ősi módon sütik háziiparszerűen a „molnárkalácsnak" nevezett ostyát.

1

9 Az ostyasütővasak díszítése kezdetben, a 13—14. században még kizárólag vallásos jellegű. A 15. századtól kezdve terjed el a címerekkel való díszítés szokása és ezzel egyidejűleg a tulajdonos nevének és a készítés évének a bevésése. Ugyanekkor, a 16. —17. században, a reformáció idején egyre gyakoribbak a sütővasakon a bibliai idézetek. Az ellenreformáció időszakában, a 18. században ismét a vallásos szimbólumok dominálnak, a Húsvéti Bárány, az IHS-monogram, a kereszt, stb. A 19. századra a díszítmények sokfelé elvilágiasodnak (virág, szív, bőségszaru, stb.) A sütőlapok díszítése kétféle technikával készült. Az egyik az ún. gravírozás. Ez a kézierővel való finomabb vésést jelenti. Valószínű, hogy ötvösmesterek munkája, akik feltehetően éppúgy vésték ki a sütőlapok mintázatát és feliratait, mint a pecsétnyomókét. Ezáltal a véset negatív homorú felületei a pozitív, kész ostyatésztán domborúak lettek. A másik fajta vésés a lapos- vagy keresztvésőre mért kalapácsütésekkel történt. Ezzel inkább csak vonalas rajzolatokat lehetett a sütőlapra bevésni. Mindkét technikával készült sütőlapot gyakran díszítették még ezenkívül poncolással is. Sablonszerszámmal (Formstempel) apró, azonos motívumokat ütöttek ismétlődően, vagy egymással váltakozva, sokszor térkitöltés céljából, a lényegében már kész, kivésett lapra. A legkorábbi sütővasakat tehát minden valószínűség szerint az ötvösök vésték. Ezek a ritka, szép darabok nagyrészt még a 15. századból valók. A 16. századtól kezdve egyre inkább az egyszerű vonalas vésés dominál. A címerrajzok heraldikai megoldása még ezeken is általában jó és tetszetős, de a színvonal sülyedését a feliratok pontatlansága már jelzi. A 16 — 17. századi délnémet ostyasütővasakat hámorkovácsok készítették és feltehetően ők is vésték. Több nyom az alsó-ausztriai Ybbsitz hámorkovácsai felé mutat, ahol állítólag nemcsak Ausztria,. 1

4 Belényesy 1959, 10. 1

5 Kadváns

Zky 1983, 11. lf

> Magy. népr. lex 1981, „Ostyahordás" 1

7 Simonides 1899, 6. 1

8 S

Zalay 1974, 472. 1

9 Soltész 1983