Folia archeologica 36.

Lovag Zsuzsa: Egy XI. századi bronz korpusz

190 LOVAG ZSUZSA jellemző vonása a nyugati Krisztus ábrázolásoknak.

1

1 A mi korpuszunk, ha készítési idejét tekintve nem is valószínű, de típusában all. század első felének példáit követi. Jellegzetes vonás a dombóvári Krisztus-test csuklóján a karperec-szerű rovátkolás, amelyik nincs meg egyik, példaként idézett arany korpuszon sem. Megtalálható viszont a magyarországi 12. századi körmeneti keresztek egyik, fentebb már említett csoportjában, amelyeken valószínűleg a bizánci ereklyetartó mellkeresztek példájára ábrázolták.

1

0 A lelőkörülmények tanúsága szerint ezek a mellkeresztek nálunk leginkább a 11. században terjedtek el, a hiteles leletek egyike sem terjed túl a 11—12. század fordulóján. A század első feléből származó aranykeresztek formai párhuzamain kívül ezt a tényt is figyelembe véve, valószínűnek tartjuk, hogy korpuszunk is még all. században készült. A drágaköves arany keresztek mindegyike oltárra, sírra készült ereklyetartó, fogadalmi reprezentációs tárgy volt. A körmeneti keresztek ebben az időszakban még Európa-szerte rendkívül ritkán fordulnak elő. A dombóvári korpusz viszont biztosan nem reprezentációra szolgált, hanem a 12. századtól gyakori kettős rendeltetésű — oltárra állítható, vagy rúdra tűzve hordozható •— kereszthez tartozott. Véleményem szerint a típus egyik legkorábbi példánya a 11. század második feléből. A korpusz készítője a felület cizellálását, a véső kezelését, a kiváló minőségű vastag tűzaranyozást tekintve nem volt járatlan az ötvösmesterségben. Nem alkalmazta viszont a hasonló tárgyak öntésénél általános viaszveszejtéses eljárást, s emiatt nem tudta megoldani a figura egy darabban való öntését sem. A 12. század elejéről ránk maradt gyakorlati kézikönyv szerzője, a szerzetes-ötvös Theophilus presbyter is a viaszveszejtéses eljárást javasolja bronz kotpusz öntésére. Leírása szerint a formán három beöntőnyílást kell készíteni, egy nagyobbat a fejnél, egyet-egyet pedig a kitárt karok végén, a kezeknél.

1

1 Korpuszunk mestere ehelyett sokkal kezdetlegesebb módszerrel öntötte meg figuráját, de a külön készült karok illesztését alig észrevehetően, ügyes, biztos kézzel oldotta meg. Figyelemre méltó az is, ahogyan megkísérelte visszaadni a példaképéül szolgáló Krisztus ábrázolások összes ikonográfiái és formai jellegzetességét. A vésett pillákkal hangsúlyozott lehunyt szemek és az oldalra — igaz, ellenkező irányba — hajló koronátlan fej határozottan a holt Megváltó ikonográfiái típusát hivatott jelezni. A mellkas részletező anatómiája, a vállrkra hulló hosszú hajfürtöket ornamentális-mereven ábrázoló kendőszerű motívum és az ágyékkötő sima övrészén az utólag rávésett középső csomó pedig azt jelzi, bogy a mester tudatosan egy bizonyos típusnak, all. század első felére jellemző Krisztus képnek a megjelenítésére törekedett. 0 Wesenberg, R., i. m. (1973) 174—175. 1

0 LovagZs., FA 29 (1978) 188—190.; Ua., Die Einflüsse der byzantinischenPektoralkreuze auf die Bronzekunst Ungarns im 11/12. Jahrhundert. In: Metallkunst von der Spätantike bis zum ausgehenden Mittelalter. (Berlin 1982) 159—165.; Ua., FA 34 (1983) 167. 1

1 Bänscb, В.- -Linscheid

—

Bur dich, S., Theophilus, Scedula diversarum artium, Textauszüge. In: Ornamenta Ecclesiae. Kunst und Künstler der Romanik. Katalog I. (Köln 1985) 382—383.