Folia archeologica 31.
István Vörös: Zoológiai és palaeoökonómiai vizsgálatok a korai neolitikus Körös kultúra archaeozoologiai anyagán
ZOOLÓGIAI ÉS PALAEOÖKONÓMI AI VIZSGÁLATOK A KORAI NEOLITIKUS KÖRÖS KULTÚRA ARCHAEOZOOLÓGIAI ANYAGÁN A Kárpát-medencében az első égei-balkáni eredetű neolitikus életmódú népcsoport a Dél-Délkelet Alföld nagyobb és kisebb folyóinak keskeny ármentes teraszán az i. е. VI. évezredben letelepült Körös kultúra népessége volt. A Körös kultúra kutatása az archaeozoológiának is egyik fontos feladata, hiszen a korai neolitikus élelemtermelő gazdálkodás legfontosabb ágazatai az állattartás, vadászat valamint a halászat voltak. Az archaeozoologia a régészeti kutatással szorosan együttműködve sajátos vizsgálati módszereivel kutatja, eredményeivel pedig rekontruálja a kultúra biológiai-anyagi és részben társadalmi struktúráját. A Körös kultúra népességének háziállat-állományában az egyedszámot figyelembe véve a második helyen álló, de a táplálkozáshoz felhasználható legtöbb húsmennyiséget produkáló háziállata a szarvasmarha volt. A szarvasmarhák dominánsan primigenius fajtájú, nagyközepes testméretűek voltak. A nemek közötti abszolút méretbeli különbség nagy. Szajol-Felsőföld településen a szarvasmarhacsontok testrégiók szerinti megoszlásából megállapítható, hogy a törzsrégió (csigolyák, bordák) csontjainak viszonylag nagy száma az állatoknak a településen történő leölésekor, illetve feldarabolásakor halmozódhatott fel. Az állatállományban a legtöbb egyedszámmal előforduló háziállat a kistestméretű juh volt. Szajol-Felsőföld település juh csontjainak testrégiók szerinti megoszlásából megállapítható, hogy az állatokat nem a feltárt településen ölték le és darabolták fel. Továbbá a csontanyag aszimmetrikus megoszlásából rekonstruálható az a munkafolyamat, amellyel a település lakói a juhokat feldarabolták. A juhok elsődleges gazdasági értéke a prém, másodlagosan a hús hasznosítása volt. A kecske viszonylag nagy testméretű, dominánsan a kis szarvcsapú „mini" aegagrus típusú volt. Érdekes, hogy a típusos aegagrus házikecske a Körös kultúra időszakából csak ábrázolásokból ismert. A Körös kultúra sertéstartása nem volt jelentős. Zoogeográfiai és ethológiai adatok alapján a sertések lokális domesztikálását kell feltételeznünk. A kutya a Körös kultúra emberénél is elsősorban társ volt, és csak legutolsó sorban — a feltört koponyák jelenlétéből feltételezett — táplálék. A településeken a kutya egyedeinek a száma nagyon kevés, ami egyrészt ritka voltát, az aduit korú egyedek túlsúlya pedig fokozott megbecsülését jelzi. A vademlősök közül a telepekre zsákmányállatként került be az őstulok, a gímszarvas, az őz, a vaddisznó, a ló és a vadszamár. A háziállatállomány, illetve a települések konyhahulladékait dézsmáló ragadozó állatok: a farkas, a róka, a borz, Mustelidák és a vadmacska. Ezen állatoknak a legritkább eset-
