Folia archeologica 31.

István Vörös: Zoológiai és palaeoökonómiai vizsgálatok a korai neolitikus Körös kultúra archaeozoologiai anyagán

ARCHAEOZOOi.OGIA 63 ben kerülnek elő a csigolyái, bordái, illetve a végtagok proximális részei, ami kizárólag prém-hasznosításukat igazolja. Hasonló hasznosításuk miatt ejtették el a hódot és a mezei nyulat is. Az utóbbinak természetesen húsát is elfogyasztották. A Körös kultúra népessége az általa lakott erdős steppe különböző növénytársulásaihoz kötődő vademlőseire vadászott. A Körös kultúra települések állatcsontanyagának vizsgálatának egyik lehetősége, ha a települések fajegyütteseit geográfiai tájegységenként tanulmányozzuk. Észak-Bácska, Észak-Bánát, Maros-vidék, Körös-vidék és a Tiszavölgy geográfiai területek településeiről megállapítható, hogy a vadászott zsákmányként a legnagyobb számban dominánsan elejtett vademlős településenként más-más állatfaj volt. Ez természetesen nemcsak különböző állatfajra való specializációt, hanem eltérő vadászterületeket is jelent. Ezek ÉszakBácska területén a vegetáció két extrém társulása a steppei és a zárt nagyerdei; Észak-Bánátban a zárt nagyerdei; Maros-vidékén a bozótos erdei; a Tiszavölgyében a bozótos- és a zárt nagyerdei környezetek voltak. A domborzati viszonyok azonban nemcsak a vadfaunának, hanem a háziállat állománynak a fajok szerinti összetételét és a háziállatok tartási technikáját is meghatározták. A Körös kultúra állatcsont-konyhahulladékában néhány település kivételével a kiskérődző-csontok abszolút dominanciája tapasztalható. A Körös kultúrával D-DK-en határos Stracevo és Cris kultúrák településein viszont nem a kiskérődző csontok a dominánsak. A hegyvidéki erdei környezetben Starcevo-Cris településeken a szarvasmarha mennyisége jelentősen meghaladja a kiskérődzőkét. A Kárpát-medencében az Észak-Bánát és a Közép-Tiszavölgy Körös kultúra településein a szarvasmarha csontmaradványainak a száma 2 — 5-szöröse az Észak-Bácska, Maros-vidék települések szarvasmarha mennyiségének. Ugyanakkor a kiskérődzők száma csökken. A Körös kultúra népességének juh dominanciájú háziállat-állománya a balkáni kora-neolitikus települések állatcsontadatait figyelembe véve nem kultúr genetikailag, hanem csak formailag azonos az égei-dél-balkáni típusú háziállat állománnyal. A Körös kultúra mobilis népessége az égeikumból nem a juh dominanciájú háziállat-,,faunát", hanem a négy háziállatot: szarvasmarhát, juhot, kecskét és a kutyát hozta a Kárpát-medencébe. Egyelőre nem oldható fel megnyugtatóan az az ellentmondás, hogy a legeltetésre alig alkalmas területeken hogyan tudták viszonylag hosszú ideig a kiskérődző dominanciát úgy fenntartani, hogy az állatok 65 — 80%-át fiatal korban, tenyészérettségük elérése előtt vágták le és fogyasztották el. A Kárpátmedence déli részén a D —DK Alföld folyóinak keskeny partszegélyén, az ártéri mocsaras terület juh tartására nem volt alkalmas. Ezeken a területeken a nagyállattartás is csak a középső, illetve döntően a késő neolitikum szárazmeleg időszakában tudott kialakulni. A Magyar Alföldön a tavasszal medrükből kilépő folyók hatalmas területeket árasztottak el vízzel. A kiöntött víz visszahúzódása után a területek egy része dúsfűvű legelőket produkált. De ezen a „legelő" területen folyt a földművelés is. A kora neolitikus időszak ökoszisztémájának és a Körös kultúra lineáris település-rendszerének ismeretében fel kell tételezni az állattartásban a vándorpásztorkodás gyakorlatát. A vándorpásztorkodás természetes takarmányforrásokra támaszkodik és több kiegészítő legeltetési zónát (síkvidék-