Folia archeologica 31.

Fodor István: Honfoglalás kori korongjainak származásáról. A verseci és tiszasülyi korong

HONFOGLALÁS KORI KORONGJAINK 2 i 3 hogy ezek a tárgyak egyes temetőkben feltűnően nagy számban fordulnak elő,

liJ ami talán e közösségek egykori különleges helyzetére utalhat; a fenti elgondolást csak módszeres temetőelemzéssel lehetne igazolni. Ezt azonban a hiányos ásatási közlemények alapján nem kísérelhetjük meg. Egyelőre valószínűbbnek tarthatjuk e függők amulettként való viseletét.

15

6 A tiszasülyi s a vele rokon kaukázusi korongok egykori jelentéséről csak sejtésszerű feltevésekbe bocsátkozhatunk. A szaltovói lovaskorongokat Pletnyova a Nap kultusszal hozza összefüggésbe s feltevése szerint talán magát az Ég urát, Tengri kánt ábrázolják.

15

7 Magam úgy vélem, hogy e korongok olyanfajta segítő szellemlények bronzba-ezüstbe öntött alakjai voltak, amilyeneket a szibériai sámánhitű népek ábrázolásain láthatunk. A nanajoknál és az evenkiknél példáid a nemzetség életfája mellett megmintázott lovas azt a szellemet jelképezte, aki az égben levő lelkeket a földre hozta.

15

8 A hakasz sámándobon megjelenített lovas pedig nem más, mint az embereket és a sámánt óvó, a sámán kéréseit teljesítő, segítő szellem.

15

9 Több szibériai török nép sámándobján is feltűnik a lovas alakja, amely legtöbbször az állat alakú szellemlelkén a felső világokba tartó sámánt jeleníti meg.

16

0 A mi tiszasülyi ábrázolásunk is hasonló értelmű lehetett; valamiféle lovon ülő segítőszellem, talán a felső és alsó világ titokzatos erejű szellemeivel kapcsolatot tartó sámánt látta benne egykori viselője. Összegezésül arra a megalapozottnak vélt feltevésre juthatunk, hogy az újonnan bemutatott verseci és tiszasülyi korong honfoglalóink e tárgytípusának legkorábbi emlékei közé tartoznak s kialakulásuk történetéről is újabb megfigyelésekre adtak alkalmat. Mindkét korongot óvó-védő amulettként hordták a honfoglalók asszonyai, hajfonatukhoz erősítve; gondolati hátterük a samanisztikus ősi pogány hitvilághoz kapcsolódott. A verseci az életfa előtt álló ló, a tiszasülyi pedig a lovon ülő segítő szellemlény ábrázolása. E tárgyak keleti párhuzamai honfoglalás kori művészetünk és korongjaink forrásvidékeire visznek bennünket: a posztszasszanida iráni és szogdiai művészet, valamint a Kaukázus térségébe. A tiszasülyi korong VII —IX. sz-i és észak-kaukázusi alán párhuzamai valószínűleg nem tanúskodnak közvetlen hatásról, ezt inkább a nagyjából 750 — 850 közötti

16

1 szaltovói korongokról feltételezhetjük, ahol az Észak-Kaukázusból kitelepülő alánok révén terjedtek el hasonló lovas korongok. (Még akkor is, lia a jelenlegi legközelebbi párhuzamot a Kaukázusból ismerjük.) A magyarság erős szaltovói kapcsolatait egész sor régészeti és tör15

5 Uo. 15

6 Ezt a lehetőséget a 154.j.-ben idézett szerzők is mérlegelték. 15

7 Pletneva, S.A., i.m. 176— 178. A leegyszerűsített, elvontabb ábrázolású lovaskorongokban azonban nézetem szerint megalapozatlanul lát a szerző griffen úlő lovasokat. (I.m. 176.; Ua., Hazary. Moskva 1976, 19.kép.) Ezzel kapcsolatban vö. a mi korongjaink lóalakjairól mondottakat. 15

8 Ivánon, S.V., Materialy. . . 239-240. 15

9 Uo. 595-596. 16

0 Vö. Diószegi V., Népi kultúra — népi társadalom 4 (1970) 187—190. további irodalommal. 16

1 Az amulettként használt függők a IX. század közepére eltűnnek a szaltovói sírokból. Vö. Pletneva, S.A., Ot kocevij... 178—179. — Ennek magyar őstörténeti jelentőségéről: Fodor I., SA 1969/4. 288.