Folia archeologica 31.

Fodor István: Honfoglalás kori korongjainak származásáról. A verseci és tiszasülyi korong

202 FODOR ISTVÁN hakaszoknál.

8

3 Ugyanennek az áldozati szokásnak egy másik változata szerint a hasonlóképpen feltorozott ló bőrét kitömik s egy hosszú póznára tűzik. Ezt a szokást az időszámításunk kezdete körüli időktől egészen a XX. századig nyomon kísérhetjük a szibériai nomád népeknél,

8

4 nyomára akadtak a magyarországi avaroknál,

8

5 s valószínűleg a honfoglalóknál is előfordult.

8" A pózna itt nyilván a világfa (sámánfa) szerepét töltötte be. Az isteneknek, a segítő vagy gonosz szellemeknek hozott áldozat és életfa vagy világfa összefüggése tehát először a legkorábbi lótartóknál, az indoeurópai (ősiráni) népeknél érhető tetten, az ő révükön (az árja bevándorlással) kerül át Indiába s terjed el későbben egész Eurázsiában. Bizonyosan feltételezhetjük, hogy az ugor együttélés korában a lovastemetkezésekkel együtt

8

7 kialakul ez a képzet az ugorság körében is, az i.e.II. évezredben. (Minden bizonnyal ugyancsak ősiráni hatásra). Mindenképpen erre következtethetünk abból, hogy legközelebbi rokonnépeink, az obi-ugorok, — de a permiek és a volgai finnek is — a lóáldozatot az áldozati tér szent fájánál hozzák. K.E. Karjalainen közli egy Szurgut környéki fehérló-áldozat fényképfelvételeit, ahol az áldozati lovat egy fához (a szent fához) kötve ölték meg.

8

8 Az áldozati állatok bőrét az obi-ugorok is a fák ágaira vagy karókra tűzték.

8

9 A szent fa (világfa) szerepét az áldozatoknál Munkácsi Bernát abban látja, hogy ,,...az előidézett istenség arra szálljon s annak mentén a bemutatott áldozathoz leszökelljen, majd fölvigye az áldozatot ugyané fácska mentén, mint valami pallón, vagy létrán az Egatyához, még pedig hibátlanul, anélkül, hogy a meredek úton az állat „keze-lába" összetörjék".

9

0 Arra semmiképpen nem gondolha8

3 „1921-ben a Jeniszej melletti Kopkojev uluszban jelen voltam egy hakasz halotti toron, amelyet az elhunyt halálát követő negyvenedik napon rendeztek. A halotti tor befejeztével az áldozati ló bőrét a bennehagyott koponyával és alsó lábcsontokkal együtt a temető melletti nyírfára akasztották, amelyen ekkor már több ilyen bőr volt a korábbi torok emlékeként." Grjaznov, M. P., Istorija drevnih piemen Verhnej Obi po raskopkam bliz s. Bol'saja Recka. MIA 48. (Moskva — Leningrad 1956) 107-108. 8

4 Vö. Uo. 107, 112.; Harva, U., Die religiösen Vostellungen der altaischer Völker. (Porvoo — Helsinki 1938) 562-577. 8

5 Rosner, Gy., SzMÉ 2 - 3 (1971-72) 2 1 6 - 217. 8

6 László Gy., HMNÉ 484,486. - László Gyula felvetése nyomán hasonló szokásra gyanakodhatunk azokban az esetekben, amikor e feljebb levő lócsontokat földréteg választja el az emberi váztól vagy (ami igen ritka) a lókoponyát a sír mellé ásott külön gödörben találjuk. Ld.pl.: Dienes /., A honfoglaló magyarok. In: Orosháza története és néprajza. I. Szerk. Nagy Gy. (Orosháza 1965) 141 — 142, 146 (a továbbiakban: Orosháza. ..).; Bakay K.-Kiszely, I., MAI 3 (1972) 105,35.t. (Ahol a lókoponyát és lábcsontokat egymás mellett találjuk, arra gyanakodhatunk, hogy a ló bőrét a „szent fa" ágaira terítették. A kitömött lóbőr póznára tűzésével értelemszerűen csak az ú.n. „kitömött lóbórös" temetkezéseknél számolhatunk.) 8

7 Vö. Fodor /., Verecke. . . 99— 103.; Ua., Altungarn, Bulgarotürken und Ostslawen in Südrussland. (Archäologische Beiträge.) ActaAntÁrch 20 (1977) 54. 8

8 Karjalainen, K. F., Die Religion der JugraVölker, III. (Helsinki - Porvoo 1927) 111-115. Vö Munkácsi В, Vogul népköltési gyűjtemény, II. (Bp. 1910) 442. (A továbbiakban: VNGy.) 8

9 Karjalainen, K.F., i.m. 120- 123. 9

0 Munkácsi В., VNGy, 11,442. Vö. Ua., Volksbräuche und Volksdichtung der Wotjaken. Hrsg. R. Fuchs. (Helsinki 1952) 140.; Sokolova, Z- P

• > Perezitki religioznyh verovanij u obskih ugrov. SbMAÉ 27 (1971) 219-223.; Ua., Acta Ethn. 24 (1975) 388-395.