Folia archeologica 24.
Dienes István: Honfoglalás kori veretes tarsoly Budapest-Farkasrétről
198 DIENES ISTVÁN val, de ugyanúgy ívelten zárul a csatlemez teste is hátsó végén. A két készlet tehát oly tökéletesen egyezik, hogy a két csonka veretsorból, a szeredi csattal és a farkasréti szíjvéggel lezárva, egy teljes övet lehetne csalódásig hű együttesként felszerelni. A szeredi I. sz. temetőnek 1/53. sz. sírjából, valamint az 1956. évi szórványanyagából egyaránt Provence-i Hugo (926-945) érméi kerültek elő, de e pénzek a temetőnek sem nyitó, sem záró időpontját nem adják meg, hiszen annak azonos időszakban kellett léteznie a szomszédos II. sz. temetővel. A két közösség között ugyanis feltétlenül kapcsolatnak kellett lennie: az az alacsonyabb társadalmi helyzetű és feltehetően nagyobb lélekszámú közösség, amelynek képviselőit a II. sz. temető megmentett szakaszából megismerhettük, az I. számú temetőt használó rangos csoportnak alárendeltje lehetett. Éppen ezért örvendetes, hogy a II. sz. temetőben az időhatárok jól adatolhatok, s úgy tűnik, hogy a temető használati ideje az egész X. századot felöleli. A temetkezés kezdetének idejéről tanúskodnak a 8/55. sz. sírban talált Berengar király (888-915) és I. Henrik (919-936) dénárok, illetve Berengar királynak a 12/55. jelű sírban lelt érméje (megjegyzendő, hogy a rajzos táblán közölt éremkép alapján ez utóbbi inkább Provence-i Hugó dénárjának látszik). Ugyanakkor a 7/55. sz. sírból napvilágra került kétélű kard arról tanúskodik, 0 2 hogy a temetőt Géza fejedelem idejében hagyhatták el. Nyilvánvalóan e tágabb időhatárok között telepítették a közeli I. sz. temetőt is, a szokatlan mintájú öv keltezésére tehát további fogódzópontot kell keresnünk. Az övveretek sajátos virágmintája az ország nyugati végein újabb változatokban is felbukkan: a szakonyi szügyelőveret 0 3 életfa ábrázolása, annak széthajló két oldalsó ága ugyané stílusban fogalmazódott; a kisalföldi Naszvadról ismert szíjvég 0 4 felületét hasonló, köröcskékből szerkesztett hármas levélminta borítja. Mind a veretek alakjában, mind a mintakincs alapmotívumában rokona a farkasréti és a szeredi övkészletnek az az együttes, amelyet Fettich Nándor Szerencsről (1. Függelék) mutatott be (14. ábra). 0 5 A díszítmény fő mintaeleme: a hajló inda végéből kibomló virágkehely e vereteken tökéletesen azonos, de a mintaszövés eltérő, s a szélesebb vereteken három, a keskenyebbeken csak két virágkehely kapott helyet. A két veretfajta közül a nyúlánkabbak mutatnak több egyezést a farkasrétiekkel, a veret alakja, az áttörés módja csaknem egyezik. A zömökebb veretek a farkasrétiekkel ellentétben nincsenek mind áttörve, s az áttört példány nyílását nem illesztették oly harmonikusan az összképbe, mint a mi veretsorunknál. Az együttes csatja teljesen eltérő. Sajnos a közelebbi keltezésben a felsorolt magyarországi párhuzamok nem nyújtanak segítséget. Már Fettichnek feltűnt viszont, hogy a szovjetföldi anyagban a szerencsi leletegyüttesnek jellegzetes rokon darabjai találhatók. Ilyenként mutatja be a kazányi területről származó tankejevkai övveretsort, 0 0 amelynek mintázatát magunk a naszvadi szíjvéghez érezzük közelebb állónak. Fettich e mun6 2 A kétélű kardok elterjedésének koráról 1. Lás Zló Gy., FA 1-2 (1939) 231-235.; Ъакау К., Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéseihez. Dunántúli Dolgozatok 1. (Pécs 1965). 6' ! Dienes I., A honfoglaló magyarok. 49., 16. kép. ы Tocik, A., i. m. XXVI. t. 29.; S Zöke В., FA 3^1 (1941) 216., 1.1. 15. B 5 Fettich N., Die altungarische Kunst. (Berlin 1942) 15, 16, 43. és 22. t. 6( 1 Uo. 43. és 50. t.
