Folia archeologica 22.

Gábry György: A Magyar Nemzeti Múzeum zenei gyűjteményének kialakulása

A M. N. M. ZENEI GYŰJTEMÉNYE 245 chanikában. Szükség volna még gyakornokra és lehetően zenéhez értő szolgára is.' - A Múzeum konkrét javaslattétel előtt a minisztérium elvi hozzájárulását kérte. A háború izgalmai közepette egy év tellett el, míg az előterjesztésre az 1917. október 23-iki (104.852 - III - 1917. sz.) miniszteri rendelet konkrét javaslatot arra az időre kívánt, amikor a Székesfőváros dr. Harasztinak az egyesztendős szabadságot már engedélyezte. A tanács 1917. november 20-ikán a kért szabadságot megadta, a Múzeum igazgatója pedig felszólította Haraszti egyet, magántanárt, hogy a könyvtár anyagának tanulmányozása alapján tegyen részletes javaslatot. A Székesfőváros 1918. július 9-iki tanácsülésében e szabadságot újabb egy évvel hosszabbította meg. A tanulmányozás és tájékozódás újabb javaslatot eredményezett, melyet 1918. október 10-ikén nyújtott be Haraszti. Lényegében az 1916. évi javaslattal egybevágó (csak a felsorolási sorrend más), de már a konkrét javaslat a személyiekben arra is kiterjed, hegy az új osztályba helyeztessék át Bartók Béla és dr. Lajtha László, kik akkor a Néprajzi Osztályban teljesítettek szolgálatot."

2

3 Eddig tart Isoz leírása arról a javaslatról, amelyet méltán nevezhetnénk reálisnak, hacsak azt a körülményt nem tekintjük, hogy ez is - mint korábbi társai - teljes közönybe fulladt. Pedig Haraszti Emil személye önmagában is garanciát jelentett volna a szakavatott iiányításra, hisz intenzíven foglalkozott organográfiával és egy sereg dolgozatot írt instrumentális vonatkozású témákról (mint például a tárogató-problémáról, amelyet olyan biztos anyagismerettel fejtett ki).

2

4 Isoz a továbbiakban azután részletesen kifejti, miért nem volt reális Haraszti és mások tervezete. О maga viszont már a 20-as években megbízást kap egy „zenei osztály" megszervezésére, amely lényegében máig azonos az Országos Széchényi Könyvtár zeneműtárával. Hogy Isoz Kálmán tevékeny szervező munkájába politikai momentumok is keveredtek, bizonyítja dolgozatának alábbi szemelvénye: „Ügy a népköztársaság, mint az ún. tanácsköztársaság idején egy nagy zenei könyvtár és gyűjtemény felállítására mindenféle eszme merült fel és többrendbeli szocializálás történt ez irányban az akkori vezetők részéről, melyekre, miután szerencsésen szertefoszlottak, nem érdemes kitérnem."

2

3 Mi, akik eltérő véleménnyel vagyunk a 19-es események felől, szívesen kitérnénk a vonatkozó javaslatokra, egyelőre azonban nem találtuk meg az eredeti dokumentumokat.

2

0 Egy viszont kétségtelen: a kommün után a helyzet „megszilárdult" és ez a múzeumi gyűjtemény viszonylatában évtizedekig tartó stagnálást jelentett. A két világháború közötti időszakra a spontán és igen lassú ütemű fejlesztés jellemző. Ezt a helyzetet mindössze egy kivétel motiválja. 1927-ben, az akkor már világhírű Schunda-cég, műhelyének muzeális darabjait (mintegy félszáz értékes hangszert) a múzeumnak ajándékképpen átadta. Schunda Károly, aki Schunda Vencel Józsefnek - a pedálcimbalom és a modern tárogató konstruktőrjének - utóda volt, ezzel a nemes gesztusával örökre beírta nevét a Nemzeti Múzeum pártfogói névsorába ! 2

3 Uo. 12-13. 4 Haraszti E., i. h. 2

5 Isoz m- I

22

6 A Gerelyes Ede által közreadott kötetben (Múzeumügy a két forradalom időszakában. 1918-1919. Tanulmány és dokumentumkötet. Bp. 1967) csupán Haraszti Emil lemondása szerepel, múzeumi jegyzőkönyvben rögzítve.