Folia archeologica 22.
Gervers-Molnár Vera: A sárospataki bokályos ház
214 GER VERS-MOLNÁR VERA risztikus és sorozatban készített árujával állunk szemben. 6 0 Kérdéses, vajon ezt a gránátalmás mintát valóban a konstantinápolyi műhelyek vagy legalábbis az egyik műhely sajátosságának tarthatjuk-e? Az írásos adatok a feltehetően konstantinápolyi csempekészítő fazekas műhelyek működése mellett még egy igen fontos tényre világítanak rá: a „bokálycsináló török" 1632-ben napszámra kívánt elszegődni Rákóczihoz, nem tudván pontosan, miféle megrendelésről lett volna szó. Ez az adat minden kétséget kizáróan megmutatja, hogy a török falburkoló csempéket más országokban is el lehetett készíteni, alapanyaguk nem kapcsolódott Iznik avagy Konstantinápoly környéki speciális agyaghoz vagy homokhoz, s talán még a mázuk anyagát sem volt lehetetlen idegen földön előállítani. Az 1632-es levélrészlet, melyben a török mester egyedül egy lovat kért utazásához, annak az ékes bizonyítéka, hogy csupán egészen könnyű súlyt kívánt magával vinni, ami a csempék esetében csak a festékekre s esetleg a máz egyik lényeges alapanyagára vonatkozhatott. Agyag vagy homok szállítására szekér nélkül nem is gondolhatunk. - A későbbi, 1642-ből való kolozsvári feljegyzés pedig azt mutatja, hogy egy ,,bokálycsináló török" újból Erdélyben járt. Elgondolkoztató, mi lehet az oka, hogy Kolozsvár városa szekeret bocsátott rendelkezésére Gyulafehérvárig. A szekér szükségessége egyedül csak arra utalhat, hogy a török fazekas mesternek nehezebb súlyt kellett szállítania, esetleg éppen csempéket vagy megfelelő homokot a csempék készítéséhez, s nem elképzelhetetlen, hogy a gyulafehérvári palota számára. Talán Fehérvár környékén nem volt megfelelő alapanyag, s ezért ment el a mester valamerre Kolozsvár környékére. Természetesen mindez csak feltevés, s még nagyon sok - és egészen másféle - megoldást is oda lehet képzelni a szűkszavú feljegyzés szavai mögé. De a fő dolog az, hogy falburkoló csempék nemcsak török földön, hanem pl. Erdélyben is készülhettek és minden bizonnyal készültek is. A gyalui és a gyulafehérvári ásatások e tekintetben még sok meglepetést hozhatnak, ha egyszer alkalom és mód lesz rájuk. Bár izniki edények töredékei gyakorta előkerülnek a hódoltsági terület ásatásai során, Magyarországon - Sárospatakon és az erdélyi fejedelemség területén kívülről - más adataink nincsenek bokály-táblákról. A XVI-XVIII. sz.-i keleti 6 0 A csempe leltári száma a torontoi Royal Ontario Museum-ban : К 464. (Sajnálatos módon a csempe találási helye és ideje ismeretlen.) Köszönettel tartozom dr. Lisa Golombeknek és John Vollmernek, a múzeum tudományos kutatóinak, akik figyelmemet erre a töredékre irányították. - Noha nem bizonyítható, de talán mégsem teljesen lehetetlen, hogy a gránátalmás mustra a fejedelem kívánsága volt. Levelezéséből jól tudjuk, a gránátalma ritkaságszámba ment a XVII.sz.i Erdélyben, s maga Rákóczi is igen megbecsülte a nem mindennapi gyümölcsöt. 1636. október 22-én felesége, Lórántffy Zsuzsanna, a következőket írta a fejedelemnek Váradról: „. . . kegyelmednek Patakon termett pomát küldtem; adja isten, édes uram, sokesztendeig ehessék kegyelmed azután is benne . . ." (26.); s a levélre Rákóczi 1636. október 24-én Borosjenőből válaszolta: „Az pomagránátot is meghozták, édesem, adja az úr isten, sokszor küldhess édesem. Itt az urak igen csudálják." (2,7.) Ugyanazon év október 31-én Lórántffy Zsuzsanna ismét küldött Patakon termett gránátalmát férjének Váradról: ,,. . . két pomát is küldött (Debreczenyi uram), az ki ott termett, az nagyobbikot elküldtem kegyelmednek, adja Isten édes uram, költse kegyelmed jó egészséggel el" (31). Az idézetek: A két Rákóczi György fejedelem családi levelezése (1632-1660).
