Folia archeologica 21.

Párducz Mihály: Szkítakori lelet Szurdokpüspökiről

58 M. PÄRDUCZ markolatvédőjén ez a motívum. Ehhez hasonlónak látszik alkalmazása a szurdok­püspöki póznavégdíszen, eredeti funkciójától úgy látszik teljesen függetlenül. Kár, hogy nem lehetünk teljesen bizonyosak a póznavégdísz tetején levő állat­szobrocska jellege felől. Mert, ha pl. párduc lenne, akkor valamilyen összefüggést az állatalak és a mandula formájú díszítmény között feltételezhetnénk. A keler­meszi híres párduc formájú aranylemez színes-zománcos betétes füle mutatja, hogy a szurdokpüspöki mandula formájú díszhez erősen hasonló fül a párduc­ábrázolással is összekapcsolható. 3 7 Nem foglalkoztunk a lelettel kapcsolatban e tárgyak rendeltetésének kérdé­sével. A Kárpát-medencében hiteles körülmények között egyetlen példány sem került elő, s nem sokkal jobb a helyzet a Szovjetunió területén talált darabokkal sem. Ez is magyarázza, hogy egységes vélemény rendeltetésük felől eddig nem alakult ki. Kocsi rúdvég, sátorrúd, temetkezéseknél használt baldachin tartozékai, sőt zászló része, katonai csapatjelvény is lehet némelyek véleménye szerint. Maga az, hogy hanghatásuk van, nem dönti el a rendeltetés kérdését. Ettől még lehet kultikus, jelző, stb. funkciója is. Csupán hiteles feltárásból származó darabok dönthetik el megnyugtatóan a kérdést. PÁRDUCZ MIHÁLY SKYTHENZETLICHER FUND VON SZURDOKPÜSPÖKI In der Gemarkung des Dorfes kamen im Obstgarten des staatlichen Gutes von Pásztó beim Tiefpflügen drei Stangenaufsätze, eine Psalie und eine Streitaxt aus Bronze zum Vorschein. Sie kamen aus einer Tiefe von etwa 80 cm. In der Nähe der Metallfunde entdeckte man angeblich auch Pferde- und Menschenkno­chen. Aus dem Fundkomplex ist nur der eine bronzene Stangenaufsatz erhalten geblieben (Abb. 1-3.) Höhe: 23,3 cm. In seinem Inneren befindet sich eine Eisenkugel; ihr Durchmesser: 1,8-2 cm. Der Kopf der an der Spitze einst vorhan­denen Tiergestalt fehlt. Am ganzen Körper, insbesondere am vorderen Ober­schenkel und in der Unterbauchgegend ist der Guß blasig. Die Hinterläufe enden in Krallen, die Statuette dürfte wahrscheinlich ein katzenartiges Raubtier gewesen sein. Szurdokpüspöki ist im Karpatenbecken der zehnte Fundort, von wo wir einen Gegenstand solchen Typs kennen. 2­1 0 Diese Formen gehören zu den cha­rakteristischen Erzeugnissen der archaischen Kultur der Skythen in der Sowjet­union. Zu dem Fund von Szurdokpüspöki steht ein Stangenaufsatz von Bukarest am nächsten. 2 3 Analogien der Tiergestalt des Stangenaufsatzes und seiner Aus­führung (das Tier sitzt auf den Hinterläufen) kennt man bislang weder in Ungarn noch im Ausland. 3 7 Fettich N., i. m. XIV. t. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents