Folia archeologica 21.

Párducz Mihály: Szkítakori lelet Szurdokpüspökiről

56 PARDUCZ MIHÁLY de nem is kettőskúpos, mint a gyöngyösi póznavégdíszek. Nem mernénk azonban állítani, hogy a kúpos példányok kivétel nélkül helyi gyártmányok, hiszen az Illinszka által bemutatott típusok között is van ilyen formájú pózna végdísz, mint pl. a Tulszkoi kozák falu és Mezsiricska falu mellett talált darabok. 2 6 Jellemzője a hazai póznavégdíszeknek, hogy a tetejüket díszítő állatalakok túlnyomó többsége szarvasalak. Az 1959-ig ismert példányok között mindössze egy akadt, amely a többitől eltér. Már említettük azt a példányt, amelyet Hampel József ismeretlen, de magyarországi lelőhelyről mutatott be. 2 7 Tetején lapos, hosszú csőrű madáralak látható. Illinszka további két korai megfelelő oroszor­szági darabra hivatkozik. Az egyik a Popiivka 3. kurgánból, a másik Velika Lepathika kurgánból való. 2 8 Igen ritka motívuma a szkíta művészetnek, különösen annak korai szakaszában. Nem is autochton keleti területeken. Az oroszországi példányok eredetét Illinszka Nyugat-Európa hallstatti kultúrájában keresi, ahol a „gázló" madár ábrázolása a Nap legjobban elterjedt szimbóluma. A nyugat­európai kutatás e madáralak jelentőségét már régen felismerte. Megállapítja Illinszka, hogy a gázlómadár megjelenése a szkíta földön a nyugati befolyás érvé­nyesülését jelenti, ahol ugyancsak a Nap egyik szimbólumaként állandósul a pózna­végdíszeken. A magyarországi példány jelzi a kapcsolatokat közvetítő területet. 2 9 Sajátságos, hogy a legújabban felismert és legutóbb felszínre került három lelőhely póznavégdíszeinek állatalakjai nem sorozhatok a Kárpát-medencében általában fellépő fiatal szarvasalakok körébe. A nagytarcsai két ép példányon bikaábrázolás van. Ezekkel itt nem foglalkozunk, mivel megfelelőik felkutatását Bakay Kornél hivatkozott kéziratában valószínűleg elvégezte. Szarvastehén ábrá­zolás van ugyan az aszódi póznavégdíszen, azonban egészen szokatlan módon az ábrázolás háromalakos, két oldalt két kicsinye is látható. 3 0 Az állatok lábai a test gerincével félkörös ívet alkotnak, s a testrészek ilyen képzése a somhídi példányon is megfigyelhető. Azonban sem a Kárpát-medencében, sem a Szovjet­unióban, annak szkíta kultúrájában ilyen háromalakos póznavégdíszt nem talá­lunk. Illinszka a Szovjetunióban talált póznavégdíszek eredetének kutatásakor a Kaukázuson is áthaladva Anatóliáig jutott, s a nevezetes Alaca Höyük sírjaiban véli a prototípusokat feltalálni. Ezek kora i. е. III. évezred második felére tehető. Ennek ellenére hazai szkítakori kultúránk egy jellegzetes tárgytípusával, a kúpos fejű spirálisos függővel kapcsolatban magunk is Alaca Höyük BM sírjára hivat­koztunk. 3 1 Itt ismét erre a sírra utalunk. Ennek mellékletei között van egy durva félkör alakú ív, amelyet 8 pár kis szarv alkot, a szarvak között 7 virágszerű díszít­ménnyel. Az ív alatt nagy szarvas figura látható aranyba öltöztetett pofával és két oldalt, a szarvas figurával ellentétes helyzetben két kisebb állat. Pofájuk ezüsttel van fedve. Az utóbbiak visszagöndörödő farka, kerek pofája, stb. párducra emlé­keztet, vagy más macskaféle ragadozóra. 3 2 A másik itt említhető tárgy ugyan­ebből a temetőből való. A durva ívet ennél marhaszarvak képezik, amelyen, mint 2 6 Illinszka, V.A., i. m. 1. ábra 14., 2. ábra 7. 2 7 Hampel /., EMU 4(1895) 8., 8. ábra. 2 8 Illinszka, V.A., i. m. 48., 7. ábra 1, 3., 56. 2 9 Uo. 56. 3 0 Párduc^ M., FA 11(1959) 38., 10. ábra 1, za-d. 3 1 Ua., An Tan 15(1968) 147 3 2 Akurgal, E.-Hirmer, M., Die Kunst der Hethiter. (München 1961) XI. t.

Next

/
Thumbnails
Contents