Folia archeologica 20.

Patay Pál: Bronz szitula a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében

BRONZ SZITUI.A 21 vesei, ahova néhány hajdúböszörményi típusú szitula, azok eredeti hazájából eljutott, megismerve ezeket, maguk is megkezdték eme bronzedények gyártását (hasonlóképpen más bronzedényekét, pl. szűrőkét, amforákét is). Nem szabad tehát azt gondolnunk, hogy ilyenek gyártása csak bizonyos területre, nevezetesen a Felső-Tiszavidékre lett volna korlátozva. Természetesen az egyes vidékek bronzművessége, ill. az egyes mesterek az edények díszítését a saját Ízlésüknek megfelelően alakították át. Bekövetkezhetett a bronzedények megismerése láncreakciószerűen is, amivel még inkább meg tudnók magyarázni azt a jelenséget, hogy miért hasonlít legjobban a felső-tiszavidéki csoport díszítéséhez éppen a hozzájuk legközelebb előkerült lucski példányé, és miért éppen a legtávolabb fekvő Bjersjöholm-i amfora díszítése a legkevésbé megegyező azzal. Hasonló helyzet lehetett tehát ebben a viszonylatban is, mint a Rivoli szitula esetében, amelyről már G. Merhart is megállapította, hogy az nem importáru, csak az eredeti területen, vagyis a FelsőTiszavidéken készült hajdúböszörményi típusú szituláknak már kissé módosított másolata.

2

7 Egyes példányokkal kapcsolatban azonban még a fenti feltételezések elfogadása esetén is maradnak nyitott problémák. így pl. a szentesi szitula,

2

8 amelynek lelőhelye nem is esik messze a Felső-Tiszavidéktől, díszítése alapján mégsem látszik az ott gyártott csoportba tartozni. Erősen hiányos volta ugyan lehetetlenné teszi, hogy díszítését csak megközelítőleg is rekonstruáljuk, mégis felismerhető, hogy a kereteit mezőben olyan madárprotomák voltak, amelyek nyakán a dudorsor nem fut végig folyamatosan a fejig. Egy apróbb töredéken pedig a Biernacice-i és Siem-i szitulák napkorongját körülvevő sugaras koszorúra emlékeztető minta figyelhető meg.

2

9 A felső-tiszavidéki csoport szitulái és a szentesi között az eltérés azonban még fokozottabb is lehetett, minthogy az utóbbin a díszítés kerete mindössze két pontsor közötti egyetlen dudorsorból állónak látszik. Ha a fenti következtetéseink helytállóak, úgy még kevésbé tekinthetjük az eddig felsorolt szitulákkal azonos műhelyben vagy bronzművességen belül előállítottnak az állítólag Nagyváradon lelt példányt. Ennek a díszítése ugyanis mentes mindennemű figurális mintaelemtől s kizárólag 3 nagyságrendben kivitelezett dudorok (pontok) soraiból összetett. Díszítésük rokon volta alapján nem lehet kétséges a tiszanagyfalusi és Niedzieliska-i szitula közös eredete. A kérdés csak az, hogy az előállításuk helyét, ill. időrendüket tekintve milyen viszony van köztük és a madárprotomával díszített példányok között? Bár a díszítésük mentes figurális mintáktól, a bennük szereplő mintaelemek ismeretesek a madárprotomás szitulák köréből is, de azok között alapjában véve csak a lucski és a Biernacice-i példányon találhatók meg. Ez pedig nem tekinthető véletlennek. Inkább annak, hogy a kérdéses szitulákat előállító bronzművességek egymás hatása alatt működtek, esetleg egymással szomszédosak voltak. A lucski és Biernacice-i szitula az Északi-Kárpátokban, ill. az attól északra fekvő vidéken készülhetett. De nem lehetett ettől messze a Niedzieliska-i és a feltehetőleg Tiszanagyfalun lelt szitula előállítási területe sem. Niedzieliska KeletGalíciában, tehát az Északkeleti-Kárpátokon kívül fekszik. E lelőhely azonban 2

7 Merhart, G., Studien über einige Gattungen von Bronzegefäßen. Festschrift der RGZM in Mainz. II. (Mainz 1952) 34., 47. 2

8 L. 20. j. 2

9 E töredék ábráját Csallány G. nem közölte a lelet ismertetése során.