Folia archeologica 18.

Bánkuti Imre: A parasztság és nemesség adózása a Rákóczi szabadságharcban (1703—1711)

276 BÁNKÚT! IMRE Ugyanakkor Rákóczi volt az, aki, tekintettel a parasztság teljes passzivitására és elkeseredésére, az adóterhek egy részét át akarta hárítani a nemességre. A problémát világosan látta, amiről többek között 1710. március 18-án Bercsényihez írt levele tanúskodik: „...csak azt praecaveáljuk, hogy az gazdag az szegény paraszt- és nemes-ember nyakában ne vesse, szokás szerint ; az magáébul, ne az jobbágyébul fizessen: mert máskint az átkozódást és az szegénység végső deseparátióját el nem fogjuk kerülni — az mely veszedelmesebb az gazdagok panaszánál".

6

2 Kísérlete eredménytelen maradt, s emiatt tovább tartott a szabadságharc politikai alapját képező nemzeti összefogás szétesése. Az adózás kérdésében látszott meg talán a legvilágosabban, hogy a központi hatalom mennyire tehetetlen és gyenge volt a nemesség hatalmi szervével, a vármegyével szemben. Minthogy az adószedést — központi államapparátus hiányában — nem a fejedelem ellenőrzése alatt álló központi hivatal intézte, a vármegyéknek módjukban állott az adóterhek teljes áthárítása a parasztságra.

6

3 Jellemző, hogy e probléma politikai fontosságát Rákóczin kívül elsősorban Bottyán ismerte fel. Tőle származik 1708-ból az a javaslat, hogy mindenki adja oda az államnak pénze tizedét (mint ahogy ez a gondolat már az ónodi országgyűlésen is szóba került) : „Mint annakelőtte, úgy most is alázatosan Fölségednél emiikezem, mivel az bányábul semmit nem várhatunk : kiki maga pénzének tizedit közre adja —én adom legelsőben is elő az magamébul.. ."

6

4 (Érsekújvár, 1708. november 21.) Javaslatából természetesen nem lett semmi, ekkora áldozatra az elsősorban érintett főnemesség soha nem volt hajlandó. A sárospataki kirovással tulajdonképpen véget ért az adószedés is, sőt a kirótt mennyiségeket 1709 folyamán már nem is tudták beszedni. 1709. április 5-én Bercsényi levele jól mutatja az összeomlás felé közeledő kuruc pénzügyi helyzetet: „.. . és jóllehet csak száz forint sincsen az cassában, az ki assignálva nem vólna, mert egyszersmind designáltatott az egész pénz mindenfelé: de még csak az harmadát sem tudják megvenni az hadak. Megválik, mire fognak az cassirerek mehetni".

6

5 Július hó folyamán Bercsényi jelentős összegű utalványokat állított ki a megyék pénzadójára, de hogy ezeket a pénzeket a megyék átadták-e, nem tudjuk. (Pl. Zemplén adójából 11 300 rénes frtot, Sáros megyéjéből 8041 frt 27 xrárt, Nógrád, Nagy- és Kishont kontingenséből 10 000 frtot, Borhogy 14 000 frt-nál többet nem kell a megyének fizetnie, Gellen Gergely cassirer mégis ezen felüli summát vetett rájuk, s executióval szedi. A szegénység képtelen a pénzt előteremteni. OSzK Thaly-gy. 13/238—239. ; Ung és Zemplén vármegye szintén hátralékban volt, a parasztság pénz híján naturálékkal és az ungvári vári építésénél robottal róhatta le adóját. ARá VIII. 51. ; Kassa, 1709. június 18. Dőry András adószedő elszámolása. Alája tartozott Zemplén, Sáros, Abaúj és Ung vármegye, Késmárk és Lőcse. Ezeknek összes pénzbeli obtingense 285 019 frt 85 d, fegyverpénze 36 054 frt, a fejedelem subsidiuma 42 033 frt 33/1/3 d, Bercsényi subsidiuma 21 016 frt 55 dénár volt. Hátralékuk a négy tétel után összesen kb. 47 000 frt volt. OSzK Thaly-gy. 13/157160. ; 1710. március 1-én a sárospataki computusból 108 398 rénes frt 21 d volt a hátralék. OSzK Thaly-gy. 16/71—72. ; Eger, 1710. április 14. Gellén Gergely adószedő Bercsényinek. Nógrád vármegye perceptora, Szalontai János kb. 6000 frt-tal volt hátralékban, mindenféle kivetést összesítve, de nem tudott vele elszámolni, mert az ellenség hirtelen benyomult a megyébe. Kishont 3000 frt-tal hátralékos, Nagyhont alig tartozik. OSzK Thaly-gy. 16/60—61 stb. "

2 ARá III. (1874) 72—73. 6

3 A probléma fejtegetése Heckenast G., i. m. 109—

111. forrásokkal. 6

4 ARá IX. 559, 569, 571. 6

5 Rákóczi tár II. 268—269.