Folia archeologica 18.
Bánkuti Imre: A parasztság és nemesség adózása a Rákóczi szabadságharcban (1703—1711)
ADÓZÁS A RÁKÓCZI SZABADSÁGHARCBAN 275 száriak elleni harcot ; a bányák és kohók munkássága pedig — igaz, végső szükségtől hajtva — sztrájkokkal, felkelésekkel tiltakozott tarthatatlan helyzete ellen. Egyszóval : a szabadságharc bukása előre vetette árnyékát. Mindezek a nehézségek megmutatkoztak a sárospataki gyűlés tárgyalásai folyamán. Már a gyűlés első napján a fejedelem a szegénység túlságos megterhelésének ügyét hozta elő „.. . úgy is a Nemes Vármegyék részérül emergált szegények Contributiója körül rövidségeket exprobálta, példát kívánván statuálni: mivel minden igyekezeti ellen eő Felségének ezek löttenek ; hogy azért földnépe ne idegeníttessék, remediumot tett azok eránt eő Felsége". December 3-án tárgyaltak a postirungban levő hadak ellátásáról. Végül is, hogy a császáriakkal szembenálló vonalakban levő hadak ne éljék ki túlságosan azokat a megyéket, amelyekben tartózkodnak, „segítségül a más Vármegyékbül minden 30 dica után egy köböl gabonát, s öt font húst rendeltek akár pénzül, akár in natura administralni". Az ügy ezzel azonban nem zárult le. Másnap ugyanis — mint Beniczky Gáspár írja —: „A Státusok a Palotára confluálván, minekutánna a sok kiáltásokkal és ellenkező discursusokkal az Postirung subsistentiájárul, senki messze voltával, ki tehetetlenségével, ki kiszorult Nemességnek Intertentiojával mentvén magát, semmi állandóságot nem végezhettek. . ." Végül is a nemesség a szokásos megoldást ajánlotta fel: személyes insurrectiót. Rákóczi azonban nem elégedett meg ennyivel. A harc továbbfolytatásához pénzre is szükség volt: „annak proportionate való concurrálását ki porta, ki Dica szerint ezután folytatni vitatta", a fejedelem a devalvált dikák szerinti kivetést javasolta. Végül is a vármegyék bizonyos summát vállaltak. Ezenkívül a rendek felajánlották 12 000 felfegyverzett hajdú kiállítását. 5" Felmerült az a terv is, hogy minden adás-vevésnél a vételár 10%-át az állam kapná meg. 5 7 A pénzadó egyik formája volt az ónodi országgyűlés által Rákóczinak és Bercsényinek felajánlott külön subsidiális pénz (az előbbinek 100 000, az utóbbinak 50 000 tallér). Természetesen ez az összeg is éppolyan nehezen folyt be, mint a többi pénzadó. 5 8 A sárospataki gyűlés volt az utolsó, amely hivatalosan rótta ki az adót. Ennek összege, tekintettel a felkelés területi összezsugorodására, kisebb volt az előző kvótánál. 5 9 Ezután az adószedés rendszertelenné, alkalomszerűvé válik. Maga a fejedelem két véglet közt vergődik. 1709. április 9-én pl. ezt írja Bercsényinek: nem lát más módot, minthogy „az executoroknak meg kell parancsolni: necsak az házakban keressék az szegény embert, de az erdőben is, és vegyenek az hol találnak. .." A vármegyékkel oly végzést kell tétetni, „hogy az földösura fizessen az elszökött parasztemberért ; tudom ugyan, hogy ebben is vagyon elég difficultás, de különbön, ha félelme nem lesz az födösurnak, mind elfuttatják az falukat". 6 0 1709-ben természetszerűen egyre nagyobb problémát okozott az adószedés. 6 1 5 6 Beniczky Gáspár naplója i. h. 171—175. 5 7 OSzK Thaly-gy. 8/53—54. 5 8 ARá VIII. (Bp. 1882) 73.; OSzK Thaly-gy. 13/96.; Uo. 107.; ARá II. 191.; OSzK Thaly-gy. 14/17. 5 9 Heckenast G., i. m. 115. ; Takács J., i. m. 207. sk. 6 0 ARá II. 402. e l Kassa, 1709. március 5. Sréter János jelenti Rákóczinak, hogy Gömör megyében, Kisszebenben és Bártfán executióval szedik a pénzt, de eddig csak 3000 frt-ot kapott. OSzK Thaly-gy. 12/217. ; Gács, 1709. április 15. Nógrád vármegye levele Bercsényihez. Noha ígéretet kaptak
