Folia archeologica 18.
Bánkuti Imre: A parasztság és nemesség adózása a Rákóczi szabadságharcban (1703—1711)
ADÓZÁS A RÁKÓCZI SZABADSÁGHARCBAN 271 rendre 36 912, a fegyvert viselő parasztokra 42 % dika. Összesen tehát az egész megyére 46 922 % dika jutott félévenként, azaz egy évre 93 845 dika. Ehhez a nyári hónapokra 11 730 ]/ 4 kassai köböl gabona, 11 730 kassai köböl abrak és 375 372 bányavárosi font hús járult ; a téli hónapokra pedig a bekvártélyozott hadak ellátása. 3 3 A dikaszámok elosztása jól mutatja, hogy milyen arányban vállalt terheket a nemesség. Az összes dikaszámnak kb. az egyötöde terhelte a nemességet, s ez az arányszám a végrehajtás során még tovább torzult a jobbágyság kárára. Ennek ellenére hazánk történetében ez volt az első kísérlet a közteherviselés megvalósítására. 3 4 Maga Rákóczi 1708. február 3-án elégedetten írta Pápay Jánosnak: „. . . ez elmúlt napokban az ónodi gyűlés végezése szerént az nemes vármegyék követjeit összvehivattatván Kassára, és ugyanott az ország fundussát elintézvén fejérpénzül, reménljük, hadakozásunkat állandóképpen folytathatjuk". 3 5 Csakhamar kiderült azonban, hogy a megyék a dikák megállapításánál (vagyis az adóalap összeírásánál) rosszhiszeműen jártak el. Megtehették, hiszen Rákóczi nem rendelkezett a rendi befolyástól mentes központi apparátussal, az összeírást a megyékre volt kénytelen bízni. Ezek viszont arra törekedtek, hogy minél kevesebb dikaszámot mutassanak ki. Zemplén vármegye pl. az előző évek 73 000 dikaszámával szemben Kassán csak 59 000 dikát tüntetett fel. 1708 márciusában maga Rákóczi ment a megye gálszécsi gyűlésére: kiderült, hogy elsősorban Klobusiczky Ferenc főispán (a GT elnöke), az alispán birtokai és magának Rákóczinak az uradalmai részesültek „elnéző" megrovásban. A fejedelem jelenléte megtette ugyan a hatását, dehát ez csak egy megye volt a sok közül. 3 0 Egy másik kibúvó volt a megyék számára, vagy legalábbis lehetőséget nyújtott számukra Rákóczinak az az engedménye, hogy ti. hozzájárult a fiskális birtokok megrovásához. Ez kétségtelenül a megyei nemességnek tett engedmény volt. Ezzel a központi államvezetés tulajdonképpen egy fontos bevételi forrás felett átengedte az ellenőrzést a megyéknek ; feleslegesen megnőtt a pénzügyi adminisztráció ; s végül a megyei nemesség alkalmat nyert arra, hogy a kirótt terhek egy részét áthárítsa az állami birtokokra, csökkentve ezzel a saját adóterheit. A szomolnoki kincstári „negotiátiót", amelyhez az egyik legfontosabb bányaüzem is tartozott pl. 2813 dikával terhelte meg Szepes megye. Ez, tekintetbe véve a természetbeni szolgáltatásokat is, összesen 16 901 frt 49 d terhet jelentett az uradalomra. A Consilium Oeconomicum 1708. február 4-én tiltakozott is ez ellen, mondván, hogy a birtok terhei aránytalanok ; ráadásul a dikátorok szabálytalanul jártak el a rovások számának megállapításánál, mert nem tartották be a fejedelem utasítását, hogy ti. az uradalom vezetőjének bevallása alapján állapították volna meg a dikákat, ahogyan ezt a nemesi birtokok esetében tették. A sárosi dikátorok a sóvári uradalmat, amelyen fontos sóbánya és sófőző működött, 1501 dikával rótták meg, ez pénzre átszámítva 7174 frt 99 dénár adóterhet jelentett. 3 3 Sz 7 (1873) 106—107. 3 4 Heckenast G., i. m. 90-91,108-109. ; Az adóalap összeírásáról, a dikák kirovásáról: Rákóczi tár. II. 220—224. ; Az adózásra mindmáig legrészletesebb és leghasználhatóbb Takács J. idézett könyve, sok adattal, de a társadalmi összefüggések jelentőségének felismerése nélkül. 3 5 ARá II. 162. 3 6 Uo. 175, 187. ; Hasonló eset Abaújban: uo. 217. stb.
