Folia archeologica 18.

Bánkuti Imre: A parasztság és nemesség adózása a Rákóczi szabadságharcban (1703—1711)

272 BÂNKUTI IMRE A bányaüzemekkel rendelkező kincstári jószágok megadóztatása nem is a kirótt összeg nagysága miatt volt katasztrofális, hiszen ez a pénz végső soron csak bekerült az államkasszába. Minthogy azonban a bányászok alapjában véve munkabérből éltek, ezt viszont az egyre inkább elértéktelenedő rézpénzben kapták, élelmezésük mind súlyosabb problémát jelent. Kb. 1707-től kezdve a bányászok ellátatlansága már a bánya- és kohóüzemek működését veszélyezteti. Gyakran külön gabona- és élelemszállítmányokat kell a bányákhoz küldeni, mert a bányászok és családtagjaik éheztek. Nemcsak a szabadságharc katonai potenciálja szempontjából oly fontos bányaművelés lehanyatlása volt az egyik „eredmény", hanem a selmeci bányászfelkelés 1707-ben és a szomolnoki nagyméretű bányászsztrájk 1709-ben. A bánya- és kohómunkások megadóztatása, mégpedig nemcsak pénz-, hanem élelemadóval való megrovása több volt, mint önzés, ez szinte tudatos felbomlasztása volt a felkelés társadalmi bázisának a nemesség részéről. Ez az engedmény és elnézés egyben fényt vet a központi államhatalom teljes erőtlenségére, s mindennél ékesebben bizonyítja, hogy milyen messze állott Rákóczi az abszolutizmus gyakorlatától. A helyzet azután sem változott, hogy 1708. március 8-án a GT kérte a fejedelemtől a sóvári és szomolnoki dikák elengedését, mert különben a bányászokat nem tudják fizetni, aminek a bányaművelés látja kárát. Ugyanígy meg voltak róva a többi fiskális birtokok is, a murányi jószág pl. 292 dikával.

3' A GT maga is gyakran olyan pénzhiánnyal küzdött, hogy kénytelen volt haladékot kérni a megyei hatóságoktól az adófizetésre, mint pl. 1708. június 17-én a pazdicsi jószág dikáira Zemplén vármegyétől.

3

8 Mindezek után nem volt csoda, hogy az adófizetés igen vontatottan haladt, a vármegyék nem igyekeztek a behajtással, gyakran csak katonai executióval tudták a kirótt pénzt és élelmet behajtani. Különösen súlyosan érintette a szabadságharc pénzügyeit az, hogy éppen a dikák után járó készpénzadó csordogált igen gyéren. A kivetés szerint ugyanis minden dika után 3 frt készpénz járt, s mint láttuk, Rákóczi még abban is reménykedett, hogy ezt a pénzt fehérpénzben (ezüst) kapja meg, s ezzel némileg enyhül a már szinte katasztrofálissá váló pénzhiány. Keczer Sándor pl. 1708 februárjában már ezt írta Bercsényinek: „Januariusnak el teltével, majd a Februárius is elmúlik, Nemes Vármegyék pedig a Dicalis Pénznek Collectatiojaba nem igen industriuskodnak.. ,"

3

9 Ugyanezt panaszolja Bercsényi is. 1708. március 24-én azt írja Rákóczinak, hogy a vármegyék csak megígérték, de nem fizetik a dikapénzeket. Most executiokat küld mindenfelé.

4" De még ez a módszer sem hozott eredményt. Sréter János magának Bercsényinek jelenti, hogy Gömör vármegyében már két hete fegyveres asszisztenciával szedik a pénzt, de neki eddig csak 2200 forintot adtak át.

4

1 Később sem javult a helyzet. 1708. április 2-án Bercsényi elkeseredetten írja a fejedelemnek: „.. .de még az evő falatját is az hadaknak ki kell sinya-rinya, morgani az vármegyéktül ! Most is csak ezen districtusban is több van 200 000 forint fehérpénz restantia... "

4

2 3

7 OL. Kamarai lt. 3584/9. ; OL. RSZL. II. 2. b. 3

8 OL. Kamarai lt. 3584. Rákócziana 1707—1710. 53. sz. 3

9 OSzK Thaly-gy. 10/154. 4(

1 ARá V. (Bp. 1877) 578—579. 4

1 OSzK Thaly-gy. 9/367. 1708. március 23-án Kassáról. 4

2 ARá V. 590.