Folia archeologica 18.

Bánkuti Imre: A parasztság és nemesség adózása a Rákóczi szabadságharcban (1703—1711)

268 BÁNKÚT! IMRE viszi Révai Mihály, a 3800 frt-ról assignatiót ad a tékéntetes kamara, executióval meg lehet venni".

2

1 További kutatás, amely a nemesi vármegye szerepével behatóbban foglalkozna, nyilván bővítené ezeket az adatokat, bebizonyítva, hogy a központi hatalom és a megye az adózás és a parasztság megterhelése kérdésében kezdettől külön utakon járt. Hivatalosan először azonban csak a rozsnyói szenátusi ülés rótt ki adót 1706 decemberében, 2 millió forintnyi értékben. A javaslatot Bercsényi tette meg, s elképzelése szerint az adót a vármegyék terményekben gyűjtötték volna össze, s az így felhalmozott mezőgazdasági cikkeket, elsősorban szarvasmarhát, a Hellenbach főbányaadminisztrátor vezetése alatt álló kereskedelmi társaság révén a sziléziai és morvaországi határon a kuruc hadsereg számára szükséges iparcikkekre cserélték volna el.

2

2 A kivetés valóban így is történt. A felosztási táblázat szerint,

2

3 mely vármegyékre és szabad királyi városokra lebontva tartalmazza az adóösszeget (megadva a kirovás alapjául szolgáló portaszámot), a kivetett pénzmennyiséget különböző, de meghatározott termékekben kellett fizetni: posztóban, gyapjúban, csizmában, süvegben, ökörben, viaszban stb. Nem is fogadták a megyék lelkesedéssel a kirovást. Az 1707 februárjában a vármegyékhez küldött fejedelmi biztosok instrukciójában — noha főként a rézpénz ügyéről kellett tárgyalniok — ez az ügy is helyet kapott. A fejedelem a biztosokon keresztül igyekszik megmagyarázni a megyéknek, hogy az adókivetésre a rézpénz elértéktelenedése és forgalmának megcsökkenése miatt volt szükség, hogy ezáltal a rézpénznek jobb cirkulációt biztosítsanak. Ha a vármegyéknek terhes volna a kivetett naturálék megszerzése, akkor küldjék el követeiket Kassára, ahol a generális commissárius jelenlétében egyenlő értelemmel osztják majd fel egymás között a terheket úgy, hogy az a legkönnyebb legyen mindegyik megye számára.

2

4 Az adózás jelentősége az inflációval párhuzamosan és az egyéb bevételi források elapadásával megnövekedett. 1706-ban a rézpénz értéke tovább romlott a megmentésére tett minden kétségbeesett kísérlet ellenére, s ezért a fejedelem arra kényszerült, hogy 1707-ben, az ónodi országgyűlésen újabb adó megszavazását kérje. Az ónodi országgyűlés a fejedelem közbelépésére újra megajánlott 2 millió frt subsidiumot (ebből 500 000 frt-ot azonnal beszedni rendeltek). Rákóczinak — tekintélye latba vetésével — még azt is sikerült elérnie, hogy a már elégedetlenkedő megyék elfogadták a közteherviselés gondolatát, legalábbis elvben. Ez egyúttal szükségessé tette a portalis adózás feladását, s áttérést egy más adóalapra. „Ettül penigh a Subsidiumnak praestálásátul, se a Fölséges Fejedelem, se Méltóságos Fő és egyéb Generálisok, Papi Urak, és mások nem eximáltatnak, hanem mindenikének az eő Jószága dicáltatni fog" — mondotta ki a diéta június 10-i határozata. Az országgyűlésen részt vevő Beniczky Gáspár, akinek naplójából idéztünk, megörökítette a rendek nem éppen lelkes magatartásának adatait is. Felajánlották ugyan a 2 millió subsidiumot, „mindazonáltal sok felé járván némelyeknek elméjek, tanácslották, hogy Fiscalitásokbul, és az 2

1 ARá I. 120—121. ; Egyéb adatok az ország különböző részéről. Takács J., i. m. 119. 2

2 Heckenast G., A Rákóczi szabadságharc. (Bp. 1953) 85—86. 2

3 Takács J., i. m. 118. sz. sk. ; OSzK Thaly-gy. 5/415—422. 2

4 Rozsnyó, 1707. február 3. Rákóczi instrukciója Galambos Ferenc részére. ARá II. (Bp. 1873) 13—14.