Folia archeologica 18.

Bánkuti Imre: A parasztság és nemesség adózása a Rákóczi szabadságharcban (1703—1711)

A PARASZTSÁG ÉS NEMESSÉG ADÓZÁSA A RÁKÓCZI SZABADSÁGHARCBAN (1703—1711) A hegyaljai (1697), majd a tiszaháti (1703) felkelésben az a számtalan forrásból táplálkozó elkeseredés egyesült mindent elsöprő árrá, amely a Habsburg abszolutizmus kiépítésének ebben a szakaszában a XVII. sz. utolsó évtizedeiben a magyarországi feudális társadalom szinte minden rétegét eltöltötte. A brezáni kiáltvány, majd a Recrudescunt megrázó sorai pontosan felsorolják azokat a politikai, vallási, katonai és talán első helyen a gazdasági, adóügyi sérelmeket, amelyek egyaránt sújtották a parasztságot, nemességet és polgárságot. A Habsburg abszolutizmus 1671-től különös gyorsasággal meginduló kiépítése, katonai és hivatali apparátusának kifejlesztése ugyanis nem öncélú folyamat volt: ennek a szervezetnek kellett előteremtenie a török- és nyugat-európai háborúk pénzügyi fedezetét, elsősorban az adóprés kíméletlen megszorításával. Ez a magyarázat a hazai adóterhek rohamos, szinte képtelennek tűnő emelkedésére a XVII. század végén (porció bevezetése, a pénzterhek kb. tízszeresre emelkedtek, fogyasztási adók stb.). Mindehhez járult a császári katonaság kíméletlen rablása és fosztogatása, a kincstári jövedelmek bérbeadása idegen tőkéseknek. Az adóterhek túlhaladták Magyarország adózó lakosságának teljesítőképességét, s ezt az önmagában is katasztrofális helyzetet két tényező súlyosbította: 1. a pénzadó előteremtése a magyarországi alacsony szintű áruforgalom, a piacok hiánya miatt külön nehézséget okozott a parasztságnak, ráadásul a második jobbágyság kiépülése következtében az árutermelés és áruforgalom kihasználása az adómentességet élvező birtokos nemesség kezébe került. 2. A befolyó adóösszegek elvesztek a hazai gazdasági élet számára: ezeket szinte teljesen az örökös tartományokban használták fel (hadsereg felszerelése, fegyverek, lőszer biztosítása stb.), hazánkban legfeljebb a hadsereg élelmezése jelentett bizonyos, bár erősen korlátozott jövedelmet a nemesség számára. Az adózás minden abszolút feudális államban súlyos terhet rótt a parasztságra és polgárságra, de ugyanakkor az adóösszegek az ipar és kereskedelem révén a polgárság anyagi erejét növelték. Az adóterheknek ez a katasztrófát előrevetítő növekedése természetesen elsősorban a parasztságot sújtotta. Közvetve azonban a nemességet is érintette a jobbágyság állami terheinek nagymértékű fokozása, mert ezáltal csökkent a földesurak által elsajátítható termékmennyiség. Ezért a megyei nemesség, bár a vármegye szervezete a Habsburg abszolutizmus államgépezetében jelentős szerepet kapott, maga sem lelkesedett a bécsi gazdaságpolitikáért, osztálykiváltságai biztosítása érdekében azonban messzemenően kiszolgálta azt. Különösen szembetűnő ez az 1698-ban kiadott adórendelet tükrében. Ez a parasztságnak a jobbágyságból már többé-kevésbé kiemelkedő rétegeit (mezővárosi parasztság, volt katonáskodó parasztok, nemesi telken élők, armalist szerzők stb.) és a nemességnek deklasszálódó rétegét (armalisták, egytelkes nemesek stb.) tekintette az adóalap növeléséhez a legjelentősebb „rejtett tartaléknak", s ezzel a