Folia archeologica 18.

Bánkuti Imre: A parasztság és nemesség adózása a Rákóczi szabadságharcban (1703—1711)

264 BÂNKUTI IMRE megye is egyetértett, mert ugyanezekben látta a jobbágyi munkaerő növelésére a legfontosabb forrást. A Habsburg adópolitika és a második jobbágyság kiépítését hasznosító nemesség tehát a XVII. század végén összefogva vet gátat a szabadparaszti fejlődés utolsó, már erősen csökevényes lehetősége elé.

1 És éppen ebből a rétegből, a jobbágyság és birtokos nemesség közt elhelyezkedő bizonytalan sorsú paraszti és kisnemesi rétegből kerül ki a kuruc felkelések szervező gárdája, a Rákóczit behívó tiszaháti felkelők zöme és vezetői, a kuruc hadsereg fegyvereseinek nagy része, altisztek, kisebb tisztek, a „szegénylegények" — a kuruc szabadságharc leghűségesebb és legvégsőkig kitartó fundamentumát képezik ők. Mindebből szükségszerűen következik, hogy az állami terhek problémája a szabadságharc sorsának alakulásában igen jelentős helyet foglal el. Rákóczinak nemcsak a jobbágy—nemes ellentéttel kellett számolnia, hanem össze kellett egyeztetnie az állami terhek jelentős csökkentését remélő parasztság kívánságát a kuruc hadsereg rohamosan növekvő anyagi szükségleteivel. Mindazok, akiket a bécsi abszolutizmus adórendszere gyötört, koldosbotra juttatott, helyzetének javulását remélve csatlakozott a kuruc felkeléshez. Kétségtelen, hogy a parasztság helyzetének javítására irányuló szándék megvolt a szabadságharc vezetőiben, amint ez pl. Szirmai Miklós főcommissárius megbízólevelében szépen kifejezésre is jut (1705. január 15. előtt): „. . . akarván el kerülnünk az törvénytelen Német Nemzet alatt ki gondolt és el viselhetetlenül practicalt súlyos Impositiokat, hogy az mig el kerülhetetlen szüksége az Nemes Orszagnak nem kénszerit, azon kegyetlen iga alatt el fogyatkozott szegénység ne aggravaltassék".

2 A kuruc hadsereget azonban a felkelés első pillanatától kezdve élelmezni, ruházni, fegyveresíteni kellett. Márpedig mindennek a terheit a parasztság és városi polgárság viselte ; neki kellett viselnie, akár vetettek ki hivatalosan adót, akár nem. A felkelés győzelmes előretörése elűzte a Habsburg abszolutizmus állami szerveit, így elsősorban az adóügyeket az ország keleti területein intéző szepesi kamara

3 tevékenysége is megszűnt. A fiskális birtokok, kincstári jövedelmek, harmincadok, sóhivatalok gyakran ebek harmincadjára kerültek. Rákóczinak szinte légüres térben kellett az új gazdasági apparátust létrehoznia, és megállapíthatjuk, hogy gazdasági szervezőmunkája jelentőségben nem marad alatta politikai és katonai tevékenységének. Ebben a kezdeti periódusban (1703—1704) elsősorban arra törekedett, hogy a kincstári jövedelmeket (fiskális birtokok, harmincadok, sókereskedelem, bányák stb.) és saját birtokait állítsa a kuruc hadsereg ellátásának szolgálatába. Ez először is megkövetelte a jövedelmi források összeírását és Rákóczihoz hű tisztviselők irányítását. 1703 második felében a fejedelem több megbízást írt alá a kincstári jövedelmek rendbevételére.

4 Ezzel azonban a parasztság nem szabadult meg az állami terhektől. Tiszántúli előnyomulásuk folyamán a kurucok a helységeknek előre megírták, „hogy 1 R. Várkonyi A., Sz 99 (1965) 679—718.; Pach Zs. P., Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a XV—XVII. században. (Bp. 1963.) г OL. RSZL. I. 2. е. 127. sz. :

i Ember Gy., Az újkori magyar közigazgatás története. (Bp. 1946.) 1 A teljesség igénye nélkül néhány adat a fiskális birtokok és kincstári jövedelmek 1703 második felében történő rendezéséről: Szatmár alatti tábor, 1703. okt. 7. A fejedelem Ramocsaházy