Folia archeologica 17.

Korek József: A Magyar Nemzeti Múzeum története 1945—1964

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM TÖRTÉNETE 319 ben alakulrak ki, s a fegyveres cselekmények következtében a külsőleg, belsőleg teljesen helyreállított és szép fejlődésnek indult múzeumot súlyos károk érték. A harci cselekmények következtében keletkezett tűz elhamvasztotta a Természettudományi Múzeum Afrika kiállítását, nagy károsodás következett be az Ásványtár kiállításában, s a lángok martaléka lett az ásványtári gyűjteményanyag, annak könyvtára és az Őslénytár raktári anyagának egy része. A Múzeum utcai és a Pollack Mihály téri oldal tetőzete fele részben teljesen leégett, és másutt is erősen megsérült. A tűzoltók hősi erőfeszítése és néhány dolgozónk áldozatos helytállása akadályozta meg, hogy a tűz nem terjedt tovább, és ismét nem következett be olyan fokú anyagveszteség, mint amilyent múzeumunk az ostrom súlyos harcaiban elszenvedett. Megható volt a segíteni akarás és segítőkészség, amellyel a szomszédos szocialista országok a nagy építési anyagnehézséggel küzdő ország segítségére siettek. A gyűjteményeket ért károsodás lényegtelen volt, mintegy 20 tárgy tűnt el, s néhány kissé megrongálódott. A fotoműhely felszerelésében történt jelentős károsodás, oly fokon, hogy szinte újra fel kellett szerelni. A régészeti kiállítást a becsapódott lövedékek miatt le kellett bontani. Az épület minél előbbi helyreállítását a közelgő tél is sürgette, és a Múzeumok Központi Gazdasági Igazgatósága a munkát a Sóskúti Állami Gazdaság építészeti részlegének adta, de a vállalat kellő szervezettség nélkül nem elég szakszerűen végzett tető- és födémcsere munkáját végül is hosszas per után a Fővárosi Tatarozó Vállalat vette át és fejezte be. A helyreállítás Borsos László főmérnök tervei szerint készült. Az épület külsejében az egykori ábrázolások alapján a „kockázott vakolás" eltűnt és a nagyobb sima felületek jobb térhatást adtak. Lassú volt a külső és belső helyreállítás üteme és nem is a legjobb minőségű. Ismét talpra állt a múzeum, s a konszolidáció gyorsan megtörtént, visszaállt a rendes munkaütem. Személyi vonatkozásban Párducz Mihály újra átvette a Régészeti Osztály vezetését, és a disszidált kutatók helyébe néhány vidéki múzeumból értékes szakemberek kerültek. Az ellenforradalmi események során öt szakember és két kisegítő erő távozott a múzeumból. Az 1955-ben megindult külföldi kapcsolatok tovább erősödtek, kutatóink sok meghívásnak tehettek eleget, lehetőség nyílt fontosabb konferenciákon való részvételre, sajnos leginkább csak régészeti vonatkozásban. Külföldiek is egyre nagyobb számban keresték fel gyűjteményeinket, állandósult a tapasztalatcsere. Az 1957—58-as években fejeződött be a múzeumi területet is érintő kérdés, a párizsi békeszerződés jugoszláv-magyar vonatkozásának tisztázása, a hosszúra nyúlt tárgyalások során aláírt egyezmény lezárta a kérdést, s megnyitotta az utat egy más jellegű, a kölcsönös előnyök alapján történő műtárgycsere lehetőségére. Az 1954-ben bevezetett új vezetési forma lassú haldoklás után 1956-tal megszűnt és egyes fő állagkezelő feladatokat az 1958-tól meginduló műtárgyrevíziós munka során az Adattár vett át. Már 1956 első felében felmerült az Akadémiai Régészeti Intézet szervezésének előkészítése. Nem a magyar múzeumok történeti fejlődésének szükségességéből indult ki, hanem a partikuláris erők mozgolódásaiból. Nem tisztázódott eléggé az intézet profilja és kapcsolata a múzeumi területtel, s az időnként felbukkanó érdekellentétek sok idő elpazarolását eredményezték. A múzeum az új állandó régészeti kiállítás felállítására fordította erejét, illetőleg a vidék felé fordult népművelési munkájával. Az Újkori Osztály a Gyermekjátékok története és viselettörténeti kiállításaival járta az országot (Tihany, Békés-