Folia archeologica 17.
Korek József: A Magyar Nemzeti Múzeum története 1945—1964
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM TÖRTÉNETE 313 kodó osztály csillogó anyaga is csak kiragadott nagy darabokkal volt képviselve. A kiállítást 1952 februárjában nyitotta meg Molnár Erik akadémikus. 1 1 A kiállítás magán viselte az említett korlátokból származó hiányosságokat, nem súlypontozta eléggé a rendelkezésre álló téren a magyar nép sorsdöntő eseményeit. A múzeum történeti hivatásának kimunkálására, a belső szervezet átalakítására is történtek kezdeményezések. Érdemes megemlíteni azt a tervet, amely 1950 augusztusában készült egy erre kiküldött bizottság útján, amely a múzeumot két nagy egységre bontotta: a Régészeti és Történeti Osztályra, amely magába foglalta volna a visegrádi, esztergomi, sárospataki, pomázi s a Petőfi Múzeumot, hogy e múzeumokkal teljessé váljon a magyar nép története. A tervezgetések közepette tényleges előrehaladás történt a Képcsarnoknál, ahol a harmadik emeleti raktárt sikerült kialakítani az ország első tanulmányi festményraktárává. Sajnos, ez az elégtelen tér miatt már a meginduláskor is szűknek bizonyult, amit még fokozott, hogy 1958-ban itt rendeztük be a festményrestaurátori műtermet, és a rohamosan fejlődő Adattár részére is itt kellett helyet biztosítanunk a fototárnak, így tanulmányi jellege megszűnt. Teljesen elhanyagolt részlege volt a múzeumnak a restaurátori műhely, elhelyezés, felszerelés és személyi ellátottság tekintetében. Az 1940-es évek elején mindössze annyi történt, hogy a korábbi lakatos jellegű munkák mellett megkezdődött néhány bevált módszer alkalmazása a fémtárgyaknál és a kerámia-kiegészítés korszerű formája. A legszükségesebb felszerelések biztosításával sikerült kiépíteni a lapidáriumban a kerámiai és apró fémtárgy restauráló műhelyt 30 000 Ft beruházással. 1950-ben a múzeumban tartott restaurátori tanfolyamon — a korábbi hivatalsegéd restaurátor körben -— sikerült a gárdát annyira felkészíteni, hogy alapfokon a restaurátori feladatoknak eleget tudtak tenni fém vonatkozásban ; a kerámia konzerválása, restaurálása terén megnyugtató módon megoldódott a felkészülés. Az 1950-es évek viszonyai között kiépült restaurátor üzem már a megalakuláskor sem volt korszerű, csak hazai viszonylatban jelentett óriási előrehaladást, mert szinte a nulla szintről indultunk el. Személyzetileg is fejlődött — bár nagy fluktuációkkal — és abban, hogy a múlt régészeti kutatásaiból örökölt nagy tömegű ásatási anyagot (Tószeg, Füzesabony, Tököl, Rákóczifalva, Zagyva pálfalva) feldolgozták, lehetőséget adtak a fontos anyag muzeológiai rendbetételére. A folyó új ásatások mellett 1953-ban is ez képezte fő munkájukat. 1953—55 között nagyarányú restaurálási kampány keretében arccal a vidék felé, a szegedi, szentesi, miskolci, szombathelyi múzeum anyagának restaurálását nagyrészt brigádmunkában végezték el. Nem oldódott meg a fémrestaurálás kérdése Baki Győző vácuumos konzerválási szabadalma és néhány újításjellegű eljárás bevezetése után sem. 1 2 Kitűnő technikára tettek szert a nehéz tárgyak „in situ" kiemelésében és a galvano másolatok készítésében. A műhely elhelyezése ma is kényszermegoldás, ezen csak részben segített az 1964-ben végzett nagyobb átalakítás, az önálló gépteremmel, alapvető felszerelések beszerzésével, amellyel az elektrolízises konzerválás szinte általánossá vált a fémtárgyak tekintetében. Kitűnő eredményt értek el restaurátoraink a romos bútorzat, a kiégett vas- és rézedények 1 1 Molnár Erik megnyitó beszéde. Múzeumi Híradó 1952:2. 1—2. 1 2 Baki Gy., Vacuumtechnika a múzeumi, könyvtári és levéltári anyag konzerválásában. Folia Arch, il (1959) 253—259. ; U a., A Magyar Nemzeti Múzeum Restaurátor Osztályának eredményei a műtárgyvédelemben. Múzeumi Közlemények 1962:4. 27—30.
