Folia archeologica 17.

Korek József: A Magyar Nemzeti Múzeum története 1945—1964

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM TÖRTÉNETE 309 sének rendszere nem tette lehetővé a szelekciót, az országos múzeumokban igen erősen felduzzadt a létszám, és vidéken nem tudtak, illetve nem is akartak a fiatalok gyökeret verni a vidéktől való általános húzódozás miatt. A hiányosságok ellenére is azt kell megállapítani, hogy a muzeológusképzés a beindult szakokon megoldotta az utánpótlást, és a gyakorlati muzeológusképzésben a Történeti Múzeum gárdái — elsősorban a régészek mint szakoktatók — sokat tettek ma a múzeumokban dolgozók szakmai kialakításáért, munkába indulásukért. Szinte alig van olyan régész, aki mint nyári termelési gyakorlaton részt vevő, illetőleg szakmai gyakorlatát nem a Magyar Nemzeti Múzeumban töltötte volna el. A képzés bevezetése óta eltelt időben 63 régészt indítottunk el pályáján. A művészettörténészek jórészt a Szépművészeti Múzeumban kapták meg a gyakorlati segítséget, nálunk elvétve a Képcsarnokban volt gyakornok. Azokban a szakmákban, ahol muzeológusképzés nem folyt (pl. történész), ott az egyetemről hozott fiatal diplomások, elsajátítva a muzeológiai feladatokat, váltak egyes gyűjtemények felelős gazdáivá. A proletárdiktatúra kivívása során hozott gazdasági és kulturális intézkedések a múzeumra is sok feladatot róttak. Az iskolák államosítását követő időkben munkatársaink sokat tettek az egyházi tulajdonban levő műtárgyak összeírása terén. Nagy anyagi gyarapodással járt az iparegyletek megszüntetését kimondó határozat, amelyet Budapesten a még kis létszámú Budapesti Történeti Múzeum mellett szinte a mi dolgozóink juttattak sikerre. Az egyre súlyosodó problémákból a kiutat az új múzeumi törvény előkészítése oldotta meg, amely ebben az évben nagy ütemben folyt. Az előkészítés fő kérdései a magángyűjtemények, illetőleg a nyilvántartás körül sűrűsödtek. A tervek közül érdemes megemlíteni az ásatásokkal kapcsolatos elgondolásokat, ahol a fő elv az volt, hogy az ásatásokat be kell jelenteni a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának, amely ellenőrző tevékenységet fejt ki. Az ásatásról napló vezetendő és az ásatót 10 évig illeti meg a szerzői jog. E tervezet is aláhúzza azt a kettősséget, amely az előkészítés folyamán mindenütt észlelhető volt, a Nemzeti Múzeum Tanácsának, illetőleg a minisztériumnak a párhuzamos munkáját, mivel a Tanács és az irányítása alatt dolgozó bizottságok a jövőt illetően külön utakon jártak. A centenáriumi kiállítás mellett elsősorban a régészeknek jutott lehetőség új ásatások végzésével nagyobb gyűjteménygyarapításra. Erre az adott lehetőséget, hogy a VKM elfogadta a Nemzetközi Ősrégészeti Kongresszusnak 1949-ben Budapesten történő megrendezési tervét, s e célból kongresszusi előkészítő ásatás folyt Tápiószelén, Cserszegtomajon, Hódmezővásárhelyen, Tiszaeszláron, Borsodban, Szeleta-barlangban és Tószegen. Párducz Mihály, mint az állandó tanács végrehajtó bizottságának tagja, részt is vett a koppenhágai ülésen. A kongresszus szervezése is megindult, azonban a kormányzat időközben nem látta időszerűnek a kongresszus Budapesten történő megrendezését. Az előkészítő munkák után a múzeum életében az 1949-es év hozott döntő változást. A 13/1949. Elnöki Tanácsi törvényerejű rendelet első ízben szabályozta összefoglalóan a múzeumügyet, szocialista tartalmat adott a múzeumnak, új szervezeti formában. Leglényegesebb szervezeti változás a Magyar Nemzeti Múzeum autonómiájának megszűnése, a Nemzeti Múzeum kötelékébe tartozó intézmények teljes önállósulása, a vidéki múzeumok állami kezelésbe vétele és a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának felállítása volt, amelyre az év végén került sor.