Folia archeologica 17.

† Fejős Imre: A Magyar Nemzeti Múzeum története 1848–1944

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM TÖRTÉNETE 289 rozva. Az Érem- és Régiségtárban csak az éremgyűjtemény kapott megfelelő elhelyezést. A kőemlékek változatlanul a pincében hevertek. A többi gyűjtemény rend nélkül volt felállítva, csak a szakemberek használhatták, de a „közönség — írta a jelentés —, melynek művelése a múzeumnak egyik fő feladatát képezi, azokból semmi ismeretet nem nyerhet. Az egész régészeti osztály olyan helynek tekinthető, melyben a nemzet tudományos kincsei ugyan őriztetnek, de azok a nemzet tudományos fejlődésére semmi befolyást nem gyakorolnak". Teljesen elégtelen és rosszul fizetett a személyzet. Mulasztással őket nem lehet vádolni. Érdy feldolgozta az éremtár 90 ezer darabra menő gyűjteményét, Mdtray a könyvtár 60 ezer kötetét katalogizálta, a Természetiek Tárában csak azok a darabok nincsenek szakleltározva, amelyek meghatározásához hiányoznak a tudományos könyvek. „A bizottság várakozását valóban felülmúlta" a tudományos alkalmazottak munkássága, akik pedig csekély fizetésük mellett kénytelenek egyéb kereset után nézni. (1861-ben az igazgató évi 2100, Érdy és Mátray 1260, a két természettudós: Kovács Gyula és Friwaldszky 840 forint fizetést kapott. A 19 főnyi személyzet összes fizetése 11 718 forintot tett ki. Ugyanekkor a képviselőház elnöke évi 12600, háznagya 3600, irodaigazgatója 1500 forint fizetési előirányzattal dolgozott.) A bizottság javasolta a könyvtárnál egy őr, négy segédőr és négy irnok, a természetieknél két őr és három segédőr, preparátor és rajzoló alkalmazását. A Régiségtárnak két segédőrre van szüksége, mivel a tudomány fejlődése mellett nem kívánható, hogy az ó-, a közép- és az újkor vegyes anyagát egyetlen ember szakszerűen feldolgozza. Az egész személyzet létszámát 32 főre kellene emelni. A Régiségtár gyűjteménygyarapításra évi 6200, szakkönyvtára kifejlesztésére 500, tanulmányutakra ugyancsak 500 forintban részesüljön. Az egész múzeum minimális évi költségvetését a bizottság 60 ezer forintban állapította meg. Renoválásokra, a tárak berendezésére egyszer s mindenkorra 121 ezer forintot javasolt fordítani. A jelentés nyomán 1865 áprilisában csak 50 ezer forintban részesült az intézet ; ebből elkészült a tető és a falak javítása, felállították a kertnek addig csak a körút felőli részén elkészült vaskerítését, és berendezték a könyvtár olvasótermét. Az abszolutizmus utolsó éveiben is igazi fejlődést csak a jól szervezett társadalmi akciók által gyarapított magyar képtár mutatott fel. A Képcsarnok Alapító Egyesület, visszanyerve működési szabadságát, Markó Károly halála után új tagtoborzást folytatva, csaknem tízezer forint értékben a hagyatékból nyolc festményt, továbbá ifj. Markó Károly egy tájképét vásárolta meg s a saját tőkéjéből is folytatta a gyűjteménygyarapítást. Mikor 1865 nyarán átrendezték a képtárat, a magyar anyag már három termet töltött meg 134 db festményével, amelyek között a XIX. századi hazai piktúra fő képviselői mind helyet kaptak: a klasszicista Donát, Markó és Brodszky, továbbá a táblabíró világ, a magyar biedermeier kisebb-nagyobb mesterei : Barabás, Borsos, Györgyi-Giergl, Kozina, Rombauer. Nem hiányoztak az abszolutizmus idején nemzeti hivatást betöltő történelmi romantika mesterei: Madarász Viktor, Lötz és Than, nemkülönben Székely Bertalan sem, sőt kiállításra kerültek a polgári realizmus és szabad gondolat világhírű képviselője, Zichy és Munkácsy ifjúkori művei is. Egykorú beszámolók szerint a múzeum fő vonzóerejét a nagyközönség előtt a magyar képtár alkotta. 19 Folia Archaeologica