Folia archeologica 17.

† Fejős Imre: A Magyar Nemzeti Múzeum története 1848–1944

288 FEJŐS IMRE futottak be a császári és királyi kerületi főnökök és alárendeltjeik aláírási ívei, még Prottmann József, Pest hirhedt rendőrfőnöke is tagjává lett az egyesületnek. Végül и és félezer forint gyűlt össze s az arcképek tiszteletdíjának kifizetése után 9 ezer forintja maradt az egyletnek. A helytartóság azonban 1803.1809. sz. leiratával berendelte magához a számadásokat és megtiltotta az így szerzett összeg felhasználását. A következő évben Tandler helytartósági tanácsos elnökletével bizottságot küldtek a múzeumba. Sok jó ebből nem származott. A bizottság jelentése alapján Augusz Antal — ekkorra a helytartótanács helyettes elnöke — fenyegetőző leiratára át kellett rendezni a képtárat úgy, hogy az uralkodóház tagjainak arcképei külön terembe kerüljenek. Utasítást adtak továbbá a gyűjtemények rendszeres felállítására, de nem gondoskodtak sem a személyi gyarapításról, sem a kiadások fedezéséről. Némely intézkedés valósággal káros lett volna, ha végrehajtják. A kőemlékek elhelyezését úgy szándékoztak megoldani, hogy azokat a belső udvarokba befalaztatják. Érdy ellenállt az idejétmúlt, műemlékromboló megoldásnak s az valóban lekerült a napirendről. Nem mintha Bécsben meghajoltak volna a szakszerű érvek előtt, hanem mert a saját tervük végrehajtásához sem akartak pénzt adni. Pedig ezek a kőemlékek akkora tudományos értékkel bírtak, hogy Mommsen, a világhírű archeológus, 1857 szeptemberétől tanulmányozásukra egy évi munkáját kívánta fordítani. Vizsgálatai megkezdésekor, látva, hogy a múzeum a pincékben felhalmozott anyagot nem tudja használhatóvá tenni, azzal fenyegette meg a helytartótanácsot, hogy a porosz királytól kér pénzt a kövek emelgetéséhez szükséges munkások felvételére. Erre aztán Tandler „so gleich, unverzüglich" — azonnal, haladék nélkül — napszámosokat rendelt Mommsen segítségére. Távozta után persze maradt minden a régiben. 1859-ben Kazinczy születésének százados fordulóját a díszteremben ünnepelték. Az ünnepség messze meghaladta az irodalomtörténeti emlékezés kereteit, s az abszolutizmus elleni tiltakozás impozáns megnyilvánulásává fokozódott. 1860-ban kényszerű fordulat állott be az udvar politikájában. Ezt az intézet is megérezte. Jellemző tünet, hogy május 19-én még a nyilvánosság kizárásával, éjnek éjszakáján állíthatták fel a kert első szobordíszét, a Berzsenyi emlékművet, augusztus 5-én pedig „legfelsőbb kézirat" felmentést adott az adófizetés alól. 1861-ben — mint már említettük — a díszteremben ülésezett a képviselőház. A nemzet képviselői itt mondtak utoljára határozott tiem-et Bécs beolvasztó politikájának. Kubinyi a szükséges átfogalmazásokkal újból a képviselőház elé terjesztette 1848-i memorandumát, kérve, hogy az intézet ügyeinek kivizsgálására bizottságot küldjenek ki, ami meg is történt. Elkészült a bizottság jelentése és javaslattétele is, de azt a törvénytelenül, erőhatalommal feloszlatott országgyűlés már nem tárgyalhatta. A Bach-rendszer művelődési politikáját a provizórium alatt még sem lehetett megismételni. 1862. november 22-én a helytartótanács új bizottságot küldött a múzeum helyzetének felmérésére, ennek előadója hivatott szakértő: Rómer Flóris volt. Az ő munkájából elénk tárul az a szomorú állapot, amelybe az abszolutizmus az intézményt döntötte. A múzeumi alap tiszta vagyona 28 ezer forintra csökkent. Az épület tetőzete megrongálódott olyannyira, hogy a termekbe becsorgott az esővíz, a falak vakolata hullott. A könyvtár nagy olvasóterme még mindig nem volt bebúto-