Folia archeologica 17.

Galavics Géza: Az arcképfestő Dorffmaister István

DORFFMAISTER ISTVÁN 231 loták és vidéki kastélyok építkezésein. Változatos homlokzatdíszű soproni lakóháza színvonalas építésznek mutatja. A csak leírásban megmaradt, háromnegyedalakos portrén zöldesbarna ruhában, világoszöld alapon, fehér virágokkal díszített mellénybe öltözött s fekete nyakkendőt viselő építész alakja sötét háttérből emelkedik ki s öntudatos mozdulattal összecsavart tervrajzot bont ki és tár a szemlélő elé. A portré színgazdagságát a leírás emeli ki, az ábrázolt karakteres jellemzését — amelyet a leírás szintén hangsúlyoz — a feleség arcképéről fennmaradt fénykép segíti elképzelni. A világoskék, fehér virágdíszű ruhába öltözött, sárga főkötőt és fekete kötényt viselő, kezében legyezőjét tartó természetes mozdulatú nőalak nem szép, de megnyerő arckifejezésével, biztonságérzetet sugárzó közvetlenségével, egy, a férje foglalkozásánál fogva a város polgárai közt kissé kivételes helyzetet élvező polgárasszonyt mutat be, s a minden felesleges sallang nélkül való ábrázolás, a közvetlen hangú jellemzés teszi a viselettörténetileg is érdekes portrét Dorffmaister egyik legjobb arcképévé. Festői szépségei mellett a két portré elkallódását, valószínű elpusztulását elsősorban az ábrázoltak személye, foglalkozása, s társadalmi helyzete miatt különösen sajnálhatjuk. Mihályi Ernő 1916-os összefoglalásában csak megemlíti, mint „egy állítólagos Dorffmaister" portrét, Niczky György arcképét, mely mint a Történelmi Képcsarnok új szerzeménye 1963-ban került a Nemzeti Múzeumba. A kép „Stepha. Dorffmaister pinxit Academicus Ano 1790. Soprony." szignatúrával jelzett

1

4 (86. ábra). A családi arcképgalériába került kép a Niczky Kristóf portréhoz hasonlóan az ábrázoltat egész alakban s ülő tartásban ábrázolja, bár sem az ábrázolt személye, sem foglalkozása nem indokolta ezt az elsősorban egy szűkebb körű társadalmi réteg körében kedvelt kompozíciós típus átvételét. Ez esetben is a családi galéria korábban készült darabja, Niczky György apjának, Niczky Kristófnak arcképe határozta meg képünk kompozíciós megoldását, mivel a fiú arcképe az apa arcképének párdarabjaként készült. Niczky Kristóf képével azonos méretű képen, azonos kompozíciós séma szerint elrendezett, tehát drapéria elé állított, s itt a korai historizmus szellemében készült, minden bizonnyal bécsi eredetű neogótikus széken ülő s hasonló stílusú asztalra könyöklő, barna prémmel szegélyezett kék kabátot s ugyanilyen színű ruhát és kivarrt csizmát viselő férfi fordul felénk. Beállítása közvetlenebb, természetesebb, mint a kissé hivatalos Niczky Kristóf portréé, s mint művészünk legtöbb portréján, Dorffmaister itt is hangsúlyozott ügyeimet fordít az arc és a kezek megfestésére, s a kép többi részeit kissé elnagyoltan, kevesebb gonddal adja. Azonban itt az az ellentét, amely egyfelől a puhán festett, a reflexeket is visszaadó, szép tartású kéz friss megfestésében, s a jellemző arcábrázolás keresetlenségében, másfelől a jobb kar illeszkedésének vagy a szék perspektívájának szembetűnő rajzi hibájában, vagy a szék vörös huzatáról az ábrázolt ruhájára vetődő vörös reflexek dilettáns megfestésében nyilvánul meg, élesebb, mint Dorffmaister korábbi képein. Nem tudjuk, hogy ezt az ekkor már idős Dorffmaister István, vagy a mindvégig mellette dolgozó, szerényebb képességű ifjabb Dorffmeister István hibájául rójuk fel. Dorffmaister e képénél kissé részletesebben kell tárgyalnunk az ábrázolt személyt kísérő attribútumok jelentését. Dorffmaister portréin e járulékos elemek legtöbbször az ábrázolt hivatalára — mint a Voss, Kamper és Niczky Kristóf portrék esetében — vagy foglalkozására — mint a tervrajzzal az építész Neimayer 1

1 Mihályi E., i. m. 56. Ltsz. MTKCs 63.9., 157X91,5 cm.