Folia archeologica 17.

H. Kolba Judit: Ötvösadatoka magyar krónikákban

ÖTVÖSADATOK A MAGYAR KRÓNIKÁKBAN 137 „képmetszőket, . . . ötvessőket, jeles rézműveseket, . .. ékességcsinálókat"

1,

4 említ, a puszta felsoroláson kívül azonban semmi adatot nem tudunk itteni további működésükről, életviszonyaikról, az udvarban és a magyar ötvösök között elfoglalt helyükről. A királyi udvarról egyéb adatokból is tudjuk, hogy az ötvösségnek mindig központja, fő megrendelő helye volt. A dísztárgyak készítése mellett elsősorban a királyok pénzverő és pecsétkészíttető igénye is hozzájárult ehhez. Ezt a feladatot mindenkor az ötvösök látták el, lévén mindkét emlékcsoport alapanyaga a nemesfém, a felület megmunkálása, a verőtövek, illetőleg negatívok készítése ugyanúgy az ötvös feladata volt. Érdekes, hogy krónikáinkban erre vonatkozóan alig találtunk adatot, a pénzt mindig egy-egy kifizetett nagy összeggel kapcsolatban említik. Pénzverésről I. Bélánál olvashatunk: „egyebek közt okosságának bizonyságát adta abban, hogy pénzt (moneta) veretett, nagy érméket színtiszta ezüstből"

1

9 s ezáltal a pénz értékét hosszú idő után stabilizálta. Rajta kívül csak János Zsigmond pénzveréséről tesz említést a krónikás, mikor leírja, hogy a katonák elmaradt zsoldját csak úgy tudja rendezni, hogy „vésett ezüst edényeit... beolvasztatva pénzt (moneta) veretett s nekik kifizettette. Ennek a pénznek egyik lapja sima, másikán pedig farkas látható egy csillaggal és egy növekvő hold képével ; ez volt ti. a Szapolyai család címere. Azonkívül feltüntették rajta az évet is."

2

u Bonfini érdekes, régészetileg is említésre méltó adata kívánkozik ide. „Buda vidékén ércből és ezüstből (ex aere et argento) sok érme (nomismata) található, melyek egyik lapja Konstantin császár képét és nevét mutatja, másik lapjukon Conservator (Megőrző) felirattal meztelen férfialak látható, ki jobbjában dárdát, baljában lándzsát tart, lába előtt holló, csőrében gyűrűvel, száraz ágon ülve, s a férhra mintegy urára tekint."1 Mátyás családjának a római Corvinusokkal való szoros kapcsolatára említ még sok érmet, melyeken holló van, csőrében gyűrűvel s melyeket mind „Pannoniában és Dáciában találtak".

2

2 A királyok halálával változott a pecsét. Erre is elenyészően kevés említést találtunk, pedig az udvarban mindenféle irat hitelesítésénél a legnagyobb szerepe volt. Jól tudták ezt már a tatárok is, akik a krónikás elbeszélése szerint „a király pecsétjét lelték vala a cancelláriusnál, levelet iratának a fogoly ifjakkal, mind széllel Magyarországban a magyaroknak, a Béla király nevével, melyben vigasztalják és intik vala a magyarokat, hogy mindnyájan honn maradnának és senki nem futna a tatárok előtt, mert ő hamar el akarna jőni nagy néppel és a tatárokat mind levágni etc. És ezeket a leveleket a király pecsétjével pecsételték be, úgy küldözék el".

2

3 Mint tudjuk, ezreket tévesztett meg ez a hitelesen leírt eset, és a megmaradt magyarok nagy része így került a pusztító tatárok kezébe. A tatárjárástól egészen Mátyásig nem említettek pecséteket. Mátyásról olvassuk, hogy „pecsétet ada" Ancona városának. Halálakor Heltai említi a királyi pecsétről: „hogy kedig valami csalárkodás ne lönne az országban a pecsétekkel, királyné asszony előtt és mind az egész tanács előtt eltörék a király pecséteit".

2

4 1

8 Heltai, i. m. 368. 1

9 Kdlti, i. m. 124. ; Heltai, i. m. 85. 2

0 Istvánffy, i. m. 306. 2

1 Bonfini, i. m. 92. 2

2 Heltai, i. m. 127. 2

3 Uo. 378. 2

4 Uo. 386.