Folia archeologica 15.

Fehér Géza: A Magyar Nemzeti Múzeum lelőhellyel jelölt hódoltságkori ezüstcsészéi

A M NM HÓDOLTSÁGKORI EZÜSTCSÉSZÉI 93 34. ábra AZ EMLÉKANYAG ÉRTÉKELÉSE Az emlékcsoport egyik edényén sem találunk közelebbi származására, készítési helyére utaló mesterjegyet vagy hitelesítő bélyeget. A csészék lelőkörülményei is teljesen bizonytalanok, mivel csak a véletlenül napfényre került keresztúri pusztai leletegyüttesnek (X—XII. t; 28—33. ábra) ismerjük a közelebbi lelőhelyét. E tanulmányban szereplő ezüstcsészéket, több más, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött — lelőhely nélküli, régi leltárkönyvekben zömben „balkánvidéki", „délszláv", „szerb" jelzővel, vagy pedig „Dél-Magyarország" tág fogalmat megjelölő származási hellyel szereplő — hasonló emlékkel együtt, már a korábbi kutatás is, helyesen, a balkáni török uralommal hozta kapcsolatba.

5 Érthetők ezek az általánosító jelzők s a határozott állásfoglalástól való tartózkodás, ha figyelembe vesszük, hogy az emléktárgyak díszitményei még egy leletcsoporton belül sem nyújtanak egységes képet. A zömben török jellegű virágdíszes, arabeszkes, felirat nélküli anyaggal együtt — nálunk is és külföldi gyűjteményekben is — olyan csészéket is találunk, amelyeket szentek domborított, vagy vésett képe, esetleg még cirillbetűs felirat is díszít; sőt hasonló stílusú domborított állatalakos csészék is előfordulnak.

6 5 Puls^ky K.—Radisics /., Az ötvösség remekei a magyar történeti ötvösmű kiállításon. (Bp. é. n.) 75—76.; Vö. Budapest a törökkorban. Függelék. Művészetek 2. Bárányné Oberschall M., Iparművesség. 364—365. 6 Somogyi A., Művtört. Ért. 4 (1956) 285—-289.