Folia archeologica 15.

Szakács Margit: Irinyi János élete és munkássága

212 M. SZAKÁCS között dolgozott. 6 5 Erre az időre esik házassága. 1866-ban feleségül vette özv. Dobay Ádámné Bárányi Hermint. Házasságukból két gyermek — egy fiú és egy lány — született; kislánya azonban fiatalon elhunyt. 1868-ban megvált az István gőzmalomban betöltött állásától és biharmegyei árvaszolgabíró lett 1872-ig, amikor ezt az állást megszüntették. 1872 júliusában a debreceni Tisza Biztosító Társaság számtanácsosává választotta 6 6 Ezután 1879-ben kataszteri biztos lett (71. ábra). Az 1880-as évek némi mozgalmasságot hoztak még életébe. Ekkor kezdenek ismét foglalkozni gyufájával, ezzel kapcsolatban ő maga is megszólal. Kissé szűkszavúan, de némi büszkeséggel írja: „Igaz ugyan, hogy találmányom mellett Kaiserlich ausschliesslich Privilégiummal, kis millionerré lehettem volna, de inkább megnyugtat engem az öntudat: hogy célszerűt, közhasznút előállítani képes voltam s ezért még halálom után is elismerőleg emlékeznek meg rólam.. ." 67 1888-ban meghal a felesége. Irinyi élete utolsó éveiben újra visszakerült az István gőzmalomba, ahonnan 1892-ben nyugdíjba vonult. 1895. december 17-én bekö­vetkezett haláláig Vértesen élt. 6 8 Irinyi munkásságának igazi jelentősége a haladásért való küzdelem. Határta­lan lelkesedés élt benne munkája iránt, kár, hogy elképzeléseinek nagy része nem valósulhatott meg. Az utókor háláját mindenképpen megérdemli. Ez már kifeje­zésre jutott abban is, hogy emlékszoborral jelölték meg gyárának helyét, de első­sorban abban kell kifejezésre juttatnunk, hogy példaképül állítjuk a haladó gon­dolkodású tudóst, a magyar ipar és mezőgazdaság fejlesztésének harcosát és a nagy hazafit. SZAKÁCS MARGIT THE LIFE AND WORK OF JÁNOS IRINYI Previous research on J. Irinyi did not cover the scope of all his activities. Recently light was thrown on his work in the field of science, in the Society of Natural Science, in the Craftsmen's Association and in the revolution and War of Independence of 1848—49, making possible a more extensive study of his entire life-work. J. Irinyi was born at Albis, a village in Bihar County, on 17th May 1817; he studied at the high school of Debrecen, then at Nagyvárad. He was a student of the Polytechnical College of Vienna and a pupil of P.Meissner in 1836—37. The professor's unsuccessful attempt inspired him to experiment and resulted in the invention of the „sulphaless, noiseless friction matches" as he called them. Ex­periments in making matches with phosphosous were done earlier and Irinyi improved them. His matches were bought by I. Rómer, a manufacturer in Vienna, who patented them in December, 1836. 6 5 Márki S., i. m. 6 6 Debrecen 1872. júl. 15. 6 7 Függetlenség 1880. aug. 29. 6 8 Haláláról több lap megemlékezik : VU 1895. dec. 22.; PN 1895. dec 19.; Bp H. 1895. dec. 19.; Debreceni Lapok 1895. dec. 22.; Debreceni Híradó 1895. dec. 22.

Next

/
Thumbnails
Contents