Folia archeologica 14.
Korek József: Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum—Történeti Múzeum munkájáról az 1960—61. évben
Л Magyar Nemzeti Múzeum munkájáról 257 II. Az 1961. év ötéves tudományos tervünk első éve volt. Múzeumunk általában az előző évek anyagi- és személyi keretei között mozgott. Az újjáépítés lényegében befejeződött. A múzeumkert kerítésének festésével, a homlokzati részen levő, stílusában idegen, megkopott keramitkockás út bazaltjárdával való kicserélésével régóta sürgetett mulasztást pótoltunk. 17 évi kényszerszünet után az épületben megindult a személy- és teherlift. Befejeződött a második udvar kialakítása és a posztamensekre került szarkofágok végre megnyugtató elhelyezést kaptak. Az építkezés elhúzódása miatt az első udvar egy részének rendbehozatala a jövő évre maradt. Személyi vonatkozásban igen mozgalmas volt az 1961. év. Megrendítően hatott ránk dr. Kerényi András hirtelen halála. Mindnyájan tudtuk, hogy korábbi súlyos betegségéből való felépülése viszonylagos. A hivatástudat, az antik érmek szeretete, lelkiismerete adott csupán erőt munkájához. Hosszas betegség után örökre elbúcsúztunk Tápay-Szabó Gabriellától, az Üjkori Osztály nyugdíjas vezetőjétől. Múzeumunk legrégebben itt dolgozó munkatársától, Kiss Jenő restaurátortól is búcsút vettünk, aki 44 évi szolgálat után megkezdte jól kiérdemelt nyugdíjas életét. Nyugalomba vonult Szalay Sándor restaurátor, Jámbor Mihályné takarító-teremőrünk. Több évtizedes, igen aktív szolgálat után kérte nyugdíjazását dr. Kalmár János, a Hadtörténeti Osztály vezetője, és adta át a nagyranőtt fegyvergyűjteményt tanítványának. Cs. Sós Ágnes hosszas betegségéből erős akaratával munkaképessé válva az év szeptemberében aspiranturát nyert a X—XI. századi történet köréből. Fiatal generáció lépett az idősek helyére. A restaurátori utánpótlást Bruder Katalin és Bálint György személyében oldottuk meg. Az Üjkori Osztályra Bánkúti Imre középiskolai tanár, aspiráns nyert kinevezést, akinek ipari és mezőgazdasági kutatómunkájától az osztály gyűjtő- és feldolgozó munkájának izmosodását reméljük. Az osztály vezetése az év folyamán nem oldódott meg, átmenetileg Fejős Imre vette át annak vezetését A Régészeti Osztályra Soproni Sándor, a szentendrei múzeum igazgatója nyert kinevezést. Halász Ferenc gazdasági vezetővé történt kinevezése és Ungár Jenőné könyvelő szolgálatba lépésével gazdasági részlegünk teljessé vált és a megnövekedett feladatok ellátásának személyi feltételei biztosítottnak látszanak. Az Adattárba Barcsa Lajosné fototárkezelői kinevezést kapott. Ez évben ünnepeltük Fülep Ferenc 10 éves főigazgatói működését, L. Kovrig Ilona 25 éves múzeumi jubileumát és mindnyájunk örömére szolgált Fejős Imrének április 4-én átnyújtott „Munka érdemérem" kormánykitüntetése. Ebben az évben külföldi kongresszuson, tanulmányúton járt 15 tudományos dolgozónk. A múzeum hármas feladatköréből osztályonként más-más feladat megoldása lépett előtérbe, mégis az 1960. évhez viszonyítva az év jellemzője a kiállítási tevékenység volt. Hosszú tudományos előkészítő munka után december 15-4n Molnár János miniszterhelyettes megnyitotta „A magyar föld népeinek története a honfoglalás koráig" című új, állandó régészeti kiállításunkat. Történeti kiállításaink tartalma és berendezési módja az évek során elavult. Az 1950. évi első állandó kiállítást is az 1956-os megrongálódás mellett elsősorban a kutatásban elért tartalmi változások, az új anyag, új eredmények feszi-