Folia archeologica 13.
Szakács Margit: A Vidacs-gépgyár története
Л Vidacs -gépgyár története 311 Yorkban rendelte meg. 4 7 1862-ben, a londoni kiállítás alkalmával ott tartózkodva Jankó, a sok új és hasznos mezőgazdasági gép és eszköz mellett vásárolt kútszerkezeteket, mosó- és mángorlógépet, vízfacsarót és varrógépet. 4 8 Mindezek, a mezőgazdasági eszközökhöz nem sorolható gépek és eszközök, bár kis részét tették a gyár cikkeinek, mégis tőkét vontak el és a gyár elé tűzött célok és törekvések megvalósítását hátráltatták. Megjegyzendő azonban, hogy a fent felsorolt gépek vásárlásával és behozatalával a Vidacs-gyár e gépek magyarországi ismertetését segítette elő. A gyár jellegének megfelelően elsősorban természetesen a mezőgazdaságban használatos eszközök már eddig is gazdag választékát bővítette az új vezetés. Legnagyobb gondot fordítottak az eke készítésére, mindig figyelembe véve a közben felmerülő kívánságokat ennek szerkezetére vonatkozólag s ezáltal ekéiknek száma is megnövekedett. 1860-ban hozott újdonságai közé tartozott a venyigevágógép, az amerikai körborona és a szőlőhúzógép, 4 9 1862-ben Londonban vásárolt darálómalom, fejőgép és vajköpű, 5 0 a következő évben az olajütőgép. 5 1 A külföldi gépek fokozott forgalomba hozatala, valamint az a törekvés, hogy évenként új gazdasági eszközökkel bővítsék raktárukat, szorosan összefüggött a fokozódó külföldi, elsősorban angol gépek térhódításával hazánkban. A legkomolyabb versenytársat a Clayton-féle vállalkozás jelentette a magyar mezőgazdasági gépipar számára, amely a pesti gazdasági kiállításon 1857ben először jelent meg gőz- és egyéb gépeivel és amelyen rajta kívül nyolc nagy angol mezőgazdasági gépgyár vett részt. 5 2 A következő évben Claytonék „Angol mezőgazdasági géptárt" állítanak fel, ahol „a legelőkelőbb angol gépgyárnokok" által készített gépek nagy választékban álltak a vásárlók rendelkezésére. 5 3 Ez indította Vidacsot arra, hogy közzé tegye hirdetését a lap következő számában, a saját „Magyar gazdasági géptáráról". 5 4 Ebben büszkén hivatkozik arra, hogy a géptár „gazdagon ellátva lévén minden a magyar gazda körülményeihez illő gépekkel, melyek mind munkatökély, mind szilárdság tekintetében a hírhedt angol gépekkel a versenyt kiállhat)ák, olcsóság szempontjából ezt jóval felül is múlják". Az angol gyártmányú gépek versenyével kellett a Vidacs-gyárnak elsősorban megküzdenie, amely az új vezetőket arra késztette, hogy egyrészt az addig gyártott gépeket és eszközöket mind nagyobb tökéletességgel állítsák ki, másrészt, hogy az új angol gépek és ekék gyártását is átvegyék. Ez vezette őket arra, hogy az itt tartózkodó angol gépésszel, Yull Györggyel szövetkezzenek, akinek szabadalmazott ekéjét a Vidacs-gyár készítette. 5 5 Tárgyalásokat folytattak ugyanakkor egy angol gépraktárnak saját raktárukkal való egyesítésére abból a célból, hogy a vásárlók mind az angol, mind a hazai készítményeket egy helyen találhassák meg és mindkettő vásár4 7 Uo. 4 8 Uo. 1862. 651. 4 9 Uo. 1860. 153. 5 0 Uo. 1862. 651. 5 1 VU 1863. 286. 6 2 Sevin H., Faekétől a Hofherr gépig. (Bp. 1944) 60. 5 8 GL 1858. 60. 5 4 Uo. 75. 6 6 Uo. 664.