Folia archeologica 13.

Szakács Margit: A Vidacs-gépgyár története

Л Vidacs -gépgyár története 303 90. ábra hatott. 1854-ben megvette a ferencvárosi Két Nyúl utcában bérelt vasöntödét és ugyanott nagyobb gyár építését kezdte meg. 2 0 A nagy, egyemeletes gyárépü­let, (91. ábra) amely 200 munkás befogadására volt alkalmas, még ugyanazon év decemberében elkészült, kora követelményeinek megfelelő gépi berendezésével. Ezek közé tartozott egy liszt- és gubacsmalom hajtására alkalmas gőzgép is. Ez távolabbi tervét, a malomiparba való bekapcsolódását volt hivatva elő­segíteni, amelyhez az első lépést már előző évben megtette a Bánátban felállí­tott malmával. 2 1 A gyár életében a mezőgazdasági eszközök készítése játszotta a fő szerepet, valamint a vasöntöde fejlesztése. Vidacs célkitűzése: gyártmányainak még na­gyobb tért hódítani a belső piacon és minél kisebb térre szorítani a külföldi versenytársakat, már ekkor világosan látható törekvéseiben. Ennek szem előtt tartásával indította útra új gyárát, amely az 50-es évek legnagyobb szabású ilyen alapítása volt és a növekvő szükségletek kielégítésében két évtizedig az élen haladt. Fejlődésének alapjai azok a változások voltak, amelyek a magyar mezőgazdaság struktúrájában és gazdálkodási módjában a szabadságharcot követő időszakban megindultak. II. A magyar mezőgazdasági gépgyártást — és ezen belül a Vidacs gyár fej­lődésének alapját, valamint szerepét ebben a fejlődésben —, az abszolutizmus­kori mezőgazdaság alakuló helyzetéből kiindulva kell vizsgálnunk, a meginduló folyamatot előbbrevivő és gátló tényezők hatása alatt. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc a jobbágyfelszabadítás meg­valósításával utat nyitott a kapitalista fejlődésnek a mezőgazdaságban is. Ugyanakkor a fennálló akadályok, az egész országra nehezedő gyarmati el­nyomás mellett, a feudális nagybirtokok további fennmaradása, a feudális munkamódszerek továbbélése, erős korlátok közé szorították a meginduló polgári átalakulást. 2 0 VU 1854. 372. — A gyár a Két Nyúl utca, a mai Szamuely u. 8. szám alatt, hozzávetőle­gesen a mai Erkel utca sarkán volt. A gyárról készült egyetlen ismert metszetet közli: VU 1859. 101. 2 1 VU 1854. 372.

Next

/
Thumbnails
Contents