Folia archeologica 13.
G. Sándor Mária: Adatok a középkori csontgomb- és gyöngykészltéshez
Adatok a középkori csontgomb- és gyöngy készítéshez 147 ||5||Й> |g§ •• рЯ " ' '>.[• 44. ábra gombokat a későbbi korokból ismerünk, de nem csont, hanem fa maggal. 29 Természetesen mindhárom megoldás egyelőre csak feltételezés marad, mivel egyikük sem bizonyítható sem tárgyi anyaggal, sem korabeli ábrázolásokkal. Vannak ugyan olyan középkori miniatúráink, kőfaragványaink, amelyeken gomb-ábrázolást is találunk. Ezeken a gombot elnagyolva ábrázolják, mint karikát, s így sem anyagára, sem szerkezetére nem nyerünk bővebb felvilágosítást. Ilyen ábrázolást láthatunk a Képes Krónika egyik miniatúráján is. 30 Végezetül az sem érdektelen számunkra, hogy ezeket a gombokat kik készítették és kiknek a számára. A középkorban a gombot általában sem a parasztság, sem a főrangúak nem viselték. Ez feltehetőleg a várakban dolgozó iparos réteg, valamint a polgárság viseletéhez tartozott. 3 1 Valamennyi eddigi leletünk kétségkívül a nagyobb várakból és városokból került elő. Lehetséges, hogy a várnép gyöngy-, rózsafüzér-, valamint gombszükségletét a várban dolgozó esztergályos látta el. Az eddigiek alapján megállapíthatjuk, hogy a XIV. század végétől kezdődően a tárgyi emlékek bizonysága szerint Magyarországon ismeretes volt a csontgomb és gyöngy készítése, illetőleg esztergályozása. Tárgyi bizonyítékaink ellenére, ez időből okleveleink, eddigi ismereteink szerint, nem tesznek említést gomb-, rózsafüzér- avagy gyöngykészítőről. Ennek magyarázatát abban látjuk, hogy ez a kis iparág, amely talán az esztergályosoknak csak egy kis részét foglalkoztatta, nem volt céhes ipar, vagy művelőinek egy része mint királyi iparos nem tartozott céhbe. 3 2 Összefoglalva az elmondottakat megállapíthatjuk, hogy leletanyagunk alapján sikerült egy olyan mesterségnek a létezésére és munkamódjára fényt deríteni, amelyről XIV—XV. századi okleveleink nem tesznek említést. s í V. Ember Máriával történt megbeszélés alapján. Ezúton is köszönöm dolgozatom megírásához nyújtott szíves segítségét. >° Kálti Márk Képes Krónikája. 5 1 V. Ember Mária szíves szóbeli közlése. s a Szűcs Jenő szíves szóbeli közlése. 10» 44. ábra