Folia archeologica 12.

Szakács Margit: Zarzetzky József pesti gyufagyárai

Zar^etstky József pesti gyufagyárai 309 76. ábra A gyufagyárak a legtöbb női és gyermekmunkát alkalmazó üzemek közé tartoztak. Itt a munkafolyamatok egyes fázisai valóban nem követeltek nagyobb fizikai erőkifejtést. Nők és gyermekek végezték többek között a gyufaszálak számlálását és dobozokba rakását. De alkalmazásuk elsősorban az olcsóbb munkaerőt jelentette. Bizonyítja ezt az is, hogy számuk e munkák gépesíté­sével nem csökkent, hanem emelkedett. 1875-ben, a már hanyatlóban levő gyár 73 munkása közül 43 nő és gyermek volt. 4 7 Bérezésükre vonatkozó adatok ebből az időből nem állnak rendelke­zésünkre. A hetvenes évek közepéről származó statisztikai kimutatások azon­ban, amelyekhez hasonlóak lehettek a tíz évvel korábbiak is, igazolják a nők és gyermekek hátrányos helyzetét. Zarzetzky gyárában ekkor a férfimunkások napibére 1,50 forint volt, a női munkások 1 forintért, a gyermekek 60 kraj­cárért dolgoztak. Két másik gyárban is hasonló volt a bérezési rendszer. A 30 munkással dolgoztató Landauer a férfimunkásoknak ugyancsak 1,50-et fize­tett, a nők és gyermekek azonban csak 80, illetve 55 krajcárt kaptak. A harmadik gyufagyárnál (Leitner és Grünwald) a napibér 1,45 Ft, illetve 75 és 55 krajcár volt férfiak, nők és gyermekek részére. Amíg azonban a két utóbbi gyárban a munkaidő napi 10 óra volt, Zarzetzkynél 10 és fél órát dolgoztak naponta. 4 8 A gyermekek gyári foglalkoztatását külön rendelet szabályozta, amely a tíz éven aluliak alkalmazását tiltotta meg. Sok gyufagyár még hat éves, sőt ezen aluli gyermekekkel is dolgoztatott. Zarzetzkyt e szabálysértés következtében 1863-ban, a régi gyár beszüntetésével egyidejűleg, 100 forint pénzbírsággal is sújtották. 4 9 4 7 Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1870 — 75. évi jelentése. 228. 4 8 Uo. 4 9 F. L. Tanácsi iratok. Pest. X. 310/858.

Next

/
Thumbnails
Contents