Folia archeologica 12.

Mihalik Sándor: A kassai második kerámiagyár

290 Mihalik Sándor II. Az első kassai gyár elvesztette tehát a másodiknak létesülő kőedénygyárral szemben vívott harcát, mert a város tanácsa higgadtan, az ipar tökéletesítése és fejlesztése érdekében, tárgyilagosan azt az elvet vallotta, hogy monopolisztikus törekvésekkel nem szabad elfojtani a fejlődést eredményezhető, újat és biztatót igérő törekvéseket. Az első gyár nem bírt ebbe belenyugodni. Lehanyatlásának közeli rémétől fél, tíz év fáradozásának, munkálkodásának minden eredményét veszni érzi. Wirkner István, a két Mohi testvér és Henszlman Imre tulajdonosok 1810. december 17-én kétségbeesésükben — a városi tanács engedélyével véglegesen kiformálódni kezdő második kassai kőedénygyár ellen —- aggodalmakkal telt panasziratot intéznek a Helytartótanácshoz.

8 Rámutatnak, hogy amidőn 10 évvel azelőtt megalapították a gyárukat, az volt a szándékuk: „Hazánk számára egy olyan müvet alkossunk, amelynek készítményei nemcsak honfitársaink megelégedésére szolgáljanak, hanem amint megközelíteni tudjuk az angol, danzig elnvevezés alatt ismert wegwoodi kőedény minőségét, a szomszédok is buzduljanak annak megvételére." Ennek céljából keveset törődtek a nyereséggel. Inkább arra törekedtek, hogy gyártmányaikat a lehetőség szerint tökéletesítsék. Ezért, a gyár haladásáért, minden áldozatot meg is hoztak. Bizakodva néztek a jövő elé, noha a gyár jövedelme alig volt elegendő a szükségletek fedezésére. Nem is egyszer még a befektetett tőke kamatjait sem hozta meg. „Miként közismert", a gyártáshoz szükséges épületeikre „sok időt és nagy tőkét" kellett fordítaniok. Készítményeik ára mégis az egész Monarchiában található hasonló gyártmányokéinál jóval alacsonyabb, noha gyáruk alapítása óta a nyersanyagok ára 6 és 8-féle módon emelkedett. Az áruk mintegy kétszeresét háromszoros áron termelték. Nagy nehézségek leküzdésével érkeztek el ahhoz, hogy már 52 munkást foglalkoztatnak. Végre teljesedett az a régen táplált vágyuk, hogy a „külföld is tetszést találjon kézműipari termékeinkben" (an unserer Manufactur Arbeit), mert most már Brassón át Oláhországból (Wallachei), a varsói hercegségből és Porosz-Sziléziából is kaptak rendeléseket. A helyzet vázolása után rátérnek a tulajdonképpeni panaszaikra és kéréseikre: Hamerle, Glose és Mandova elbocsátott munkásaik abban a szándékban egyesültek, hogy Kassán egy zuggyárat (Winkelfabrique) rendeznek be és arra a Befugnis-t, vagyis a jogosultságot elnyerjék. Ha ők, az első kassai gyár alapító tulajdonosai fátyolt is borítanak ezeknek az embereknek erkölcsi értékére, azt mégsem hagyhatják említés nélkül, hogy Glose — aki ezeknek a feje — már régóta az ócskás gyanús mesterségét űzi s a gyárban való állását csak takaróul, használta. Hamerle Frigyest adósságai miatt küldték el a gyárból. Bevallják, hogy félnek ezektől az emberektől, mert bizonyosan találnak társaik között olyanokat, akiket bosszújuk eszközévé tehetnek. „A tapasztalás s az a mintegy 20 000 forintos veszteség — írják a gyár tulajdonosai —, amelyet nekünk 5 évvel ezelőtt munkásaink gonoszsága (Die 8 Uo.