Folia archeologica 12.

Mihalik Sándor: A kassai második kerámiagyár

A kassai második kerámiagyár 291 Bosheit unserer eigenen Arbeiter) és Glose cinkossága okozott, alapot ad félelmünknek." „Gyári munkásaink nagy része falusi s ezek az általunk kiképzett növendékek (Zöglinge), akiknek kitanítása hosszú évek fáradságába került, számukra nagy kedvezmény. Éppen azért fájdalmas látni, mint vetették el az elégedetlenséget közöttük Glosének és társainak túlzott ígéretei." „Ezek a legjobb munkások között is egyenetlenségeket okoztak, úgy, hogy azok elfordultak tőlünk." „Megvan az az önérzetünk (Bewusstseyn), hogy mint hű polgárok, erőink mértéke szerint egy szolid gyári intézményt alapítva, amely annyi családot táplál és jelentékeny összegű külföldi pénzt is hoz az ország vérkeringésébe, hozzájárultunk hazánk jólétéhez, de másrészről szükségképpen felébred bennünk az a gond is, hogy hogyan tűrhetnének meg a mi gyári termékeink egy ilyen zugfuserálást (Winkelpfuscherey), amely ugyancsak kassai kőedény címen kerülne eladásra s így könnyen elveszíthetnénk nehezen szerzett jóhírnevünket." „Egy kőedénygyár sok fát használ. De azt a vádat, hogy okai volnánk a tűzifa drágulásának, mindig elutasítottuk, mert amint berendeztük gyárunkat, gondoskodtunk, hogy ezt az anyagot olyan helyekről szerezzük, amelyek az itteni helyekkel nincsenek konkurrenciában." Mielőtt még a fahiány itt Kassán érezhetővé, sőt némelyek számára nyomasztóvá vált volna, már évek óta iparkodtak a gyár részére vásárolt erdőségekkel fedezni szükségleteiket. S most egy új gyár, amely csak a fa piaci vásárlására szorítkozik — rnég ha csak közepes fogyasztó is —, rendkívüli módon felverheti a fa árát és így több, kevésbé tehetős polgár jólétét veszélyeztetheti. Midőn mindezeket a Helytartótanács elé terjesztik, hangsúlyozzák; tőlük, a kassai első kőedénygyár vezetőitől, távol áll, hogy monopóliumra gondoljanak. Meg vannak győződve, hogy „a megsokszorozott szorgalom mindenképpen előnyös az államra nézve, de itt (Kassán), ezen körülmények között csak ártalmas következményei lehetnek s egy mű (a kőedénygyár), amelynek fennállása 10 esztendei pihenés nélküli munkát követelt, könnyen megrendülhet, sőt ezen emberek ármányai folytán tönkre is mehet." Végül a gyár vezetői felemlítik, hogy éppen a Helytartótanács „atyai gondoskodásának és az uralkodó atyai jóságának" segítségével kapták nemrég a zsarnowitzi ezüst hutából a gyártáshoz szükséges ezüstglétet és ez bátorítja őket, hogy kérjék: ne tűrjék itt a zuggyártást. Amíg a Helytartótanácshoz benyújtott kérvény véleményadásra a kassai tanácshoz leér s a város vezetői jelentést szerkesztenek, két hónap telik el. Csak 1811. február 15-ére készült el az az összeállítás, amelyet Kassa városa egyrészt az „angol porcelángyár" tulajdonosainak, másrészt a „másoknak, akik új gyárat akarnak alapítani" kérvényeire információként készített. A „helyi porcelángyár" tulajdonosaitól kapott értesülés alapján előadják, hogy a gyár épülete 120 000 forint, a berendezése és felszerelése pedig megközelíti a 60 000 forint értéket. 52 emberrel dolgoznak, akiknek 1500 forintnál többet fizetnek havonta. Megemlítik, hogy a gyár alapításával a jelenlegi tulajdonosok a vagyonukat nagy károsodás és a kifizetések miatt a hajótörés veszélyének tették ki. Mellékelik Rumi József és Fedák János volt kőedénygyári társtulajdonos 19*