Folia archeologica 12.

Mihalik Sándor: A kassai második kerámiagyár

288 Mihalik Sándor került, a felhozott pro és kontra indítóokokat nem vette figyelembe, hanem a közhasznot és a közbiztonságot tekintve, igazságosan, a kérelemnek helyt adott és így ezzel is elősegítette a második gyár ügyét. Az elsőként létesített gyár növekvő aggodalommal látta a második gyár sikeres alapozódását és kialakulását. Miként a későbbiekből kitűnik, már ekkor félni kezdtek Glose, Hamerle és Mandova (Mandua) gondolkodásmódjától, mert — úgy vélték — olyanokra találnak egykori társaik között, akiket bosszújuk eszközévé tehetnek. Az ő első gyárukat ugyanis — munkásaik „gonoszsága miatt" — 5 évvel előzőleg 20 000 forintos kár érte. Mostani félelmük legfőbb alapja, hogy éppen Glose cinkosa volt (und wo erwähnter Glosse Mitwirker war) ennek a dolognak. Az első gyár tulajdonosai „fájdalommal" látták, hogy Glose és társainak túlzott ígéretei munkásaik sorában elégedetlenséget keltettek. Még a legjobb munkások között is egyenetlenségeket támasztottak, annyira, hogy — a rájuk fordított minden fáradozás és gondosság ellenére — ezek is elfordultak tőlük. Felrémlett előttük: milyen hátrányos körülmények lesznek majd később, amikor ez a zuggyár most még csak keletkezőben van? Ijedtségükben és szorultságukban a városi tanácshoz fordulnak nemcsak a vélt jogaik, egyedgyártási kiváltságuk megvédése érdekében, hanem egyúttal már a második gyár megszüntetését is kérik. Noha beadványuk, panasziratuk ismeretlen helyen lappang, rövidre szabott összefoglalásból, a tartalmáról mégis tájékozódunk Rimanóczynak, valamint Spernahovits és Bodenlosz kiküldötteknek abból a jelentéséből, amelyet a beadványról 1810. november 11-én a városi tanács számára készítettek:

4 Eszerint az 1801-ben működni kezdett s már privilégiumot is nyert angolporcelángyár tulajdonosai arról értesültek, hogy néhány mesterember (nonnulli Fabricanti) — Glose, Hamerle és Mandova — az alsóvárosban házat vásároltak, hogy ott kőedénygyárat (vasorum fictilium Fabricae, in Suburbio inferiori) alapítsanak. Minthogy ez az ő saját vállalkozásuknak káros, kérik a tanácsot, hogy az új gyárat alapítókat szándékuktól térítsék el. Gyárukat ők ugyanis nagy erőfeszítéssel és tetemes költséggel hozták létre. Az épületekre többezer forintot fordítottak. A kísérletek is sok ezer forintot emésztettek fel, haszontalanul, saját javaik veszélyeztetésével. Sokat áldoztak arra is, hogy mestereket és segédeket fogadtak és neveltek a mesterség folytatására és épségben tartására. Százezernél is több forintot ruháztak be anélkül, hogy valami haszonban részesültek volna addig. Az áldozatot a köz javáért és a haza dicsőségéért hozták („propter bonum Publicum" és „propter glóriám nationis"), abban a reménységben, hogy működésüket nagy tökéletességre emelhetik és azt az utódoknak átadhatják. De most — fejtegetik tovább az első gyár tulajdonosai —, miközben Glose, Hamerle és Mandova új gyár alapításán törték fejüket, félni lehet, hogy segédeik, munkásaik félrevezetésével és megrontásával zavargások akadályozhatják a gyártást. Aggasztó, hogy a gyárat, amely bölcsőkorát megélte ugyan, most további fejlődésében és növekedésében megakadályozhatják. Olyképp, 4 Uo.