Folia archeologica 12.

Mihalik Sándor: A kassai második kerámiagyár

286 Mihalik Sándor földiknek is tekintették egymást. Pivirotti ugyanis a velencei tartományok bellunói hegyvidékéről származott, Hamerle pedig trieszti volt. Pivirotti képességét és alkotó vágyát a gyár keretein belül szép teremtő munkával tetté tudta váltani, a gyár másik munkását azonban, Hamerlét temperamentuma a jó munkán túl ragadta s könnyelműségek, a felelőtlen élet felé sodorta. Adósságokkal teli nyomasztó helyzete végül sikkasztásra késztették. A zavaros körülményei miatt a gyárból már előzőleg elbocsátott Hamerlét a hatóságok körözték. Erre önként jelentkezett; szorult helyzetében a gyár vezetőihez fordult s kérte adósságai átvállalását. A gyár nem kívánta vesztét. Nemcsak a kitanult és ügyes egykori mesterét becsülte benne s nem is inkább „a mesterség ismerőjének" kijáró könyörületből segített rajta, hanem leginkább abból a félelemből, hogy ismeri a gyártási „titkokat". Segítségük viszonzásául megértést és szolidaritást vártak Hamerlétől. Nemsokára Mandovan Ferenc is kilépett a gyárból. Hamerle és Mandovan, a két egykori gyárimunkás-barát útja nem vált ezzel szét. Amiként egyek voltak a gyárban, úgy továbbra is együtt maradtak s mint pipakészítők, polgárjogért folyamodtak Kassa város tanácsához. Az 1809-ben polgárjogban részesültek névsorában fel is tüntették, hogy Mandovan Ferenc római katolikus vallású, budai származású, nős pipakészítő (Piparum Confector) 6 forintot fizetett polgárjoga elnyeréséért s a szegényháznak (Xenodochium) 45 krajcárt adományozott ebből az alkalomból, valamint polgárjogot nyert Hamerle Frigyes római katolikus, nős pipakészítő is, aki Triesztből (Tergeste) származik, 12 forint illetéket rótt le a polgárjogért és 1 forintot ajándékozott önként a szegényház javára.

1 Hamerle és Mandova — akit szintén elbocsátott munkásnak neveznek későbben a kassai kőedénygyár vezetői — pipakészítéssel keresték tehát a kenyerüket, miután elhagyták a gyárat. E foglalatosságukban társuk volt Glose (Glossze, Gloze, Klossze) Károly is, akivel még előzőleg szintén a kőedénygyárban dolgoztak együtt. Ez a Glose valamiképpen továbbra is a kőedénygyár kötelékében maradt, noha kereskedelmi és üzleti szelleme ugyanakkor folytonos üzletszerzésekre is bujtogatta. Minden érdekelte, amivel üzletelni, házalni lehetett, illetőleg pénzt szerezni és forgalmazni tudott. Mint a Hamerlével és Mandovával való társasegyüttes feje, ő árusítgatta a pipákat, amelyeket két társa készített. Ezenkívül az ócskás és zsibárus gyanús mesterségét is űzte. Üzelmeihez kőedénygyári állása tulajdonképpen csak fedőszerv volt. Az idők és viszonyok egyre nehezebbé válása következtében családjukat és sajátmagukat fenntartani azonban nem bírták. Miután mindhárman képzett, gyakorlott és ügyes keramikusok voltak, Glose megragadta az alkalmat, hogy az akkori pénzromlásos gazdasági zavaros helyzetben a handlérozás, a gyors jövedelmezés konjunktúrájának világában keletkezett kereskedelmi tőke jellegű vagyonával a pipakészítés szerénységéből a magasabb kerámiai lehetőségek felé törjön, kőedényeket készítő gyár létesítéséről álmodozzon, hogy furcsa mesterkedésekkel összehalmozott tőkéjét gyári termelés útján ipari jövede1 Országos Levéltár. Helytartótanácsi iratok: Departamentum Civitatense 1810, Fons 4, Pos 29, No 20 és 35.