Folia archeologica 12.

Temesváry Ferenc: Kulcstípusok és zár-mechanizmusok fejlődése a XII-XV. századig

Temesváry Ferenc Véleményünk szerint a fazárak még mindig megmaradtak, amikor a kulcsok alakjukban változni kezdtek. Ezeknek a kulcsoknak egy része már alkalmas volt a kezdetben alaktalan, igen durva felületű vaslemezre szerelt szerkezeti rendszerek működtetésére is. A vaszáraknak előnye a fazárakkal szemben hamarosan megmutatkozhatott, azonban elterjedését a széles rétegekben a gazdasági körülmények viszonylag csak lassan tették lehetővé. A fazárak az egyre nagyobb tért foglaló vaszárak mellett tovább éltek, és meglétük a magyar faluban még napjainkban is kimutatható. Feltevésünk szerint minden zárhoz legalább két kulcsot készítettek. így a zárak számszerűen nem haladhatták meg a kulcsok számának maximálisan ötven százalékát. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük a vas tulajdonságait és nem utolsó sorban a gyakori tűzvész romboló hatását, érthetővé válik a zárszerkezetek pusztulásának nagyobb lehetősége. Ami ezekből a vaszárakból a 7—800 év alatt elsősorban megmaradt, az nem más, mint a nyelvszárral egybe épített nyelvcsap, vagyis a szerkezet erőteljesebb része. Ez azonban sokszor — mint már fentebb jeleztük — a régész kezében ismeretlen rendeltetésű vastárggyá vált. Ugyanakkor a zárakkal szemben a kulcsok, amelyeknek nagy része jelentős vasmaggal rendelkezik, a tűz hatásának nem volt kitéve, hiszen a tulajdonos magánál tartotta. Amíg a XII—XIII. századi ábrázolások lehetővé teszik, hogy egy-egy kulcstípus feltűnési idejét hazánk területére vonatkoztatva is rögzíteni tudjuk, addig a zárszerkezeti rendszerek ábrázolásainak és kormeghatározó rétegekből előkerült darabok hiányában erről már kevésbé beszélhetünk. Szerencsére a kulcsok segítségével a zárszerkezeti rendszerek működését már a XII—XIII. században is röviden vázolni tudjuk. A XII—XIII. századi zárszerkezeteket egyenetlenül kovácsolt, hozzávetőlegesen téglalap alakú zár fenéklemezre szerelték. Négyszögletessé kovácsolt nyelvszáruk és a még csappinósra nem képzett nyelvcsapuk bujtó vagy más néven retesznyereg alatt mozgott. A nyelvszár oldalára két vaslemezt szegecseltek fel, ami által a zár egy-bezzentőssé vált. A két lemez elhelyezését a kulcslyuk szabta meg. Amikor a nyelvcsap a nyelvelőn

4

3 belül helyezkedett el, akkor éppen a felszegecselt két lemez közé került a kulcslyukba dugott kulcs. Az egyik lemez a zárást, míg a másik a nyitást biztosította. Ezt a zárat azonban minden egyszerű — híjazás nélküli — kulccsal ki lehetett nyitni. Kulcs-anyagunk tanúbizonysága szerint a XIII. század első harmadában jelent meg a magyar lakatosiparban a diós biztonsági szerkezet primitív for4

3 A zárkörületnek azon részét, ahol a nyelvcsap és az ötlő a zártestből kiemelkedik, nyelvelőnek nevezzük. 57. ábra